Küldetés teljesítve

"...Én most elétek adom az élet útját és a halál útját." (8,b)

Az ítéletes próféciák, amelyeket nem szeretnénk hallani, nem szeretünk olvasni, és nem szeretünk hirdetni. Emlékezzünk Jónás prófétára, akit Isten azzal a próféciával küld Ninivébe, hogy megtérésre szólítsa a város lakóit, de Jónás többszörösen megfizeti az árát annak, hogy az ellenkező irányba indul, elmenekülve a megbízatás elől. Jónást Isten állati érdekes módon juttatja vissza megbízatása útjára, amikor egy Cethal gyomrában időt ad neki elgondolkodni a rábízott üzeneten. Míg Saulnak (Pál apostol korábbi neve) Jézus azt mondja a damaszkuszi úton: „Saul, Saul, miért üldözöl engem”, Jónásnak mondhatta volna ezt: Jónás, Jónás, miért menekülsz előlem? A kérdés így nem hangzik el, de a választ ismerjük, hiszen Jónás azt mondja, hogy „tudtam, hogy te kegyelmes és irgalmas vagy”, és „megkönyörülsz”, ha akarsz. Jónás feladata az volt, hogy hirdesse, ami rá volt bízva, és nem az ő dolga volt eldönteni, hogy „megérdemli”-e Ninivé a kegyelmet. A kegyelem Isten hatásköre, az irgalom Isten kompetenciája. Nem a próféta, és nem az ember dolga, nem az én dolgom, és nem a te dolgod, hogy eldöntsük, érdemel-e kegyelmet és irgalmat, aki egyébként joggal kerül Isten ítélete alá. Isten Jézusban mindenkinek kegyelmez, aki benne hisz, és neki szenteli az életét. Vérlázító? Néha úgy vagyunk, mint Saul, aki „igen buzgólkodott”, hogy Isten szent parancsolatai szerint éljen, de Isten más útra vezette. Ezt nevezi a hagyományos református teológia Isten szuverenitásának, vagyis Istent senki és semmi nem befolyásolhatja abban, hogy hogyan hozza meg a döntéseit, Isten saját jogon és saját törvényei szerint büntet vagy áld, ad életet vagy halált. Ebben a részben ott találjuk azt a mondatot, ami Mózes ötödik könyvében is vissza-visszatérő gondolat, hogy az Úr az ember, a nép elé adja az élet és a halál útját, és arra bíztatja, hogy válassza az életet. Az ember felelőssége és egyben lehetősége, hogy az Isten által adott választással éljen, és az már Isten hatásköre, hogy a maga részéről hogyan dönt a végkifejletről.

A Heidelbergi Káté 54. kérdés-felelete így fogalmaz arról, hogy Isten hogyan tartja fent a jogot magának arra, kit és hogyan üdvözítsen: „Hiszem, hogy Isten Fia a világ kezdetétől fogva annak végéig az egész emberi nemzetségből Szentlelke és igéje által az igaz hit egyességében magának egy kiválasztott gyülekezetet gyűjt egybe, azt oltalmazza és megőrzi. És hiszem, hogy annak én is élő tagja vagyok és örökké az is maradok.” Végül lehetünk akár Jeremiás, akár Jónás, akár Saul, Isten eleve elrendelt döntése szerint töltjük be azt az utat, amit Isten nekünk szánt a világ kezdetétől fogva.

Ima: Istenünk, köszönjük kegyelmed és Irgalmad, segíts az alázatban maradnunk, és meghagynunk neked azt, amire neked van jogod, és bátoríts, hogy a küldetésünk betöltésére figyeljünk ahelyett, hogy olyasmivel foglalkoznánk, ami a te hatáskörödbe tartozik. Ámen