Isten haragja

"El fogom hozni erre a városra... mindazt a veszedelmet, amit kijelentettem róla. Mert megmakacsolták magukat és nem hallgattak beszédemre." (15,b)

Az ember zavarba jön, amikor egy-egy ilyen ítéletes bibliai szakasz magyarázatára vállalkozik, mert alapvetően bennünk van az az elvárás egy igehirdetéssel, igemagyarázattal szemben, hogy átsegítsen a nehézségeken, megvigasztaljon, erőt adjon, bátorítson, és összességében arra vágyunk, hogy Isten azt mondja: „minden rendben lesz”. Sokszor azonban a Biblia arra mutat rá, hogy a „minden rendben lesz”-hez vezető út igencsak nem-rendben lévő folyamatokon vezet keresztül. Szembesülnünk kell Isten haragjával és ítéletével, és azzal a ténnyel, hogy vannak olyan veszteségek amelyeket el kell gyászolnunk, vannak olyan következmények, amelyeket el kell szenvednünk. A szenvedésben Isten népéhez hasonlóan mi is hajlamosak vagyunk azt kérdezni, hogy „miért történik ez”, sőt, esetleg mi magunk haragszunk Istenre szenvedéseink miatt. Bár ez lélektanilag teljesen érthető, ugyanakkor látnunk kell, hogy Isten érvényre juttatja ilyenkor akaratát a világban, és ezzel nekünk is „megálljt parancsol”, helyünkre terel, helyünkre tesz. Ahogyan Jeremiás szimbolikus cselekvésében a cserépedény, úgy a nép és olyakor mi is „összetörünk” tetteink és döntéseink következményeként. Nehéz ilyenkor Isten haragja mögött a kegyelem Istenét látni, és érteni, hogy Isten nem „ellenünk”, hanem Isten „értünk” haragszik. Isten haragja a megváltás egyik központi tényezője, ugyanis Jézus Krisztus áldozatával „tett eleget Isten a bűnért való haragjának”, ahogyan a Heidelbergi Káté fogalmaz. Krisztusban Isten a bűnért való jogos haragja elégtételt nyert, és benne tudhatjuk, hogy nincs olyan összetöretés, ami megfosztana bennünket a Krisztusban kapott megváltástól.

Cserépedény-életünk eszközzé lesz Isten kezében, és Isten azzal tölti meg, amire rendeltetett. De mégis miért engedi meg Isten az életben az szenvedést, és miért nem akadályozza meg „időben” az életünkben azokat az eseményeket, amelyekről utólag mi is azt mondjuk: jó lett volna elkerülni? Számos bibliamagyarázó ebben Isten atyai viszonyulását látja, aki utat mutat, aki fegyelmez, de aki engedi az „eltévedést”, mert soha nem „nőhetnénk fel” hitben, és jutnánk el a felnőtt hitre, ha Isten mindentől megóvna, és minden kudarctól megmentene. Amikor Istent haragudni látjuk, ez mindennél jobban emlékeztet bennünket végtelen szeretetére, mert Isten haragja mindig „féltő harag”, ami arra irányítja a figyelmünket, hogy visszatérjünk hozzá.

Ima: Bocsásd meg, Urunk, hogy annyiszor tévedünk el, megyünk Nélküled csatákba, ugrunk fejest meggondolatlanul kétes kimenetelű döntésekbe, és aztán sajnáljuk magunkat, hogy vakvágányra futott az életünk. Köszönjük, hogy értünk haragszol, és soha nem mondasz le rólunk, és hazavársz bennünket, hogy Veled együtt lehessünk. Ámen