“Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel. De azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél! Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét.”(1-2)

Sokszor rá lehet csodálkozni mennyi minden megváltozik, ha nem egyedül vagyunk hanem másokkal. Én személy szerint például nagyon félek a sötétben. Keresztülmenni egy sötét szobán, mai napig kihívást jelent, mert sokféle félelmem előjön. Kivéve, ha van ott valaki. Amikor más is van velem, akkor nem jönnek elő az irracionális félelmeim és magam is meglepődök milyen bátran és magabiztosan közlekedek. Sok példát lehetne még hozni erre, akár diákról, akár felnőttről, vagy idősről van szó. A környezetünk meghatározó hatással van ránk.

Viszont azt is láthatjuk, hogy nem mindig kedvező hatással. Arra az igazságra is sok példát hozhatnánk, hogy aki rossz társaságba keveredik, annak nem lesz jó vége. Talán ezért vannak sokan, akik inkább az egyedüllétet választják, elhiszik azt, hogy a maguk urai lehetnek, vagy hogy mindenki a saját sorsának kovácsa. Persze ezekben a mondatokban is van részigazság, hiszen a saját döntés és elhatározás nélkül nem jutunk messzire az életben, azonban nagy hibák követ el, aki a közösség fontosságát háttérbe szorítja, vagy elfelejti. Éppen ezért emlékezteti Pál levelének a végén a gyülekezetet, hogy nagyon figyeljenek oda a közösségi életük tisztaságára. Ezért mondja, hogy segítsenek egymásnak és szelíd lélekkel igazítság helyre azt aki rossz irányba indult, egymás terheit hordozzák és becsüljék meg a vezetőiket, tanítóikat.

Ezekben a tanácsokban is szépen megmutatkozik, hogy mennyivel másabb alapokon képzeli el Pál a keresztyén közösségeket. Nem a törvénykezés és az ítélkezés a legfontosabb egy keresztyén közösségben, hanem az emberek. Ezért ha valaki hibázik, bűnt követ el, akkor nem azt kell tenni, hogy kizárjuk a közösségből és ezzel büntetjük őt, hanem Pál azt kéri, hogy tegyük rendbe a dolgokat. Igazítsuk helyére egymást, mindezt szelíd lélekkel. Hiszen Pál is sokszor megtapasztalta, hogy a szembesítés, erőszakos átformálás, fölényes ítéletalkotás semmi jóra nem vezet. Már csak azért sem érdemes ítélkeznünk egymás felett, mert bizony mindannyiunknak megvannak a gyengeségei, hibái. Mindannyian kerülhetünk olyan helyzetbe, ahol bizony hibázni fogunk. Édesapám sokszor mondogatta, hogy mindennek ellent tud állni, csak a kísértésnek nem. Amellett, hogy ezt mindig humorosan mondta, nagy igazság van ebben minden ember életében. Pál ezért is szólítja fel az olvasóit, hogy ne egyedül akarják hordozni a terheiket, ne a saját maguk tökéletességével foglalkozzanak, mert Isten előtt úgy sem lesznek tökéletesek. Viszont ha egymás terheit hordozzuk, akkor be tudjuk tölteni a törvényt. Akkor együtt le tudjuk győzni a kísértéseinket, félelmeinket, problémáinkat. Együtt van esélyünk győzedelmeskedni a bűn fölött, úgy hogy egymást vezetjük és segítjük Isten felé. Épp ezért beszél Pál a tanítókról is és hogy becsüljük meg őket. Mert noha ők sem tökéletesek, és ezt nem szabad elfelejteni, érdemes rájuk figyelni, mert valamiben már előrébb járnak, valamit már jobban tudnak. Így tanulhatunk mi is egyre többet magunkról, a világról és Istenről és így válhatunk mi is tanítókká, hogy tudjuk egymást erősíteni, bátorítani, erősíteni és lelkesíteni.

Csak így tudjuk teljesíteni azt a felszólítást is, hogy ne fáradjunk bele a jó cselekvésébe. Pedig az nagyon fárasztó tud lenni. Pedig az sokszor nagy kihívást jelent, mert a világban, a környezetünkben sok minden akar más irányba terelni minket. Viszont ha mi egymás terhét hordozzuk, akkor erőnk megújulhat és együtt közösen majd élvezhetjük az aratást, amikor Isten ténylegesen mindent újjáteremt. Így hordozzuk mi is ma egymás terhét és így építsük a közösségünket mindazzal, amit Isten adott az Ő kegyelméből nekünk.