"Amikor pedig Kéfás Antiókhiába jött, nyíltan szembeszálltam vele, mivel okot adott arra, hogy megfeddjem. Mielőtt ugyanis odajöttek néhányan Jakabtól, együtt evett a pogányokból lett hívőkkel. Amikor pedig azok megérkeztek, visszahúzódott és elkülönült, mert félt a zsidók közül való hívőktől." (11-12.)

Vajon miért mondja el Pál a galatáknak a Péterrel való összetűzését Antiókhiában, és miért állítja azt, hogy Péter és Barnabás képmutatók?

Valószínű, hogy a galáciai bajkeverők már korábban elmondták az ottani újonnan megtérteknek, hogy Pálnak és Péternek volt egy vitája Antiókhiában: azon vitatkoztak, hogy a pogány keresztyének vajon valóban teljes jogú tagoknak számítanak-e. Lehet, hogy a történetnek egy olyan verzióját tálalták, amely szerint Péternek voltak erősebb érvei, és az így elmesélt történettel saját ügyüket tudták megerősíteni az összezavarodott galaták előtt. „Látjátok, Pál nem mondta el nektek az egész történetet. Csak nem gondoljátok, hogy Péter, aki Jézus jobbkeze volt tévedne bármiben is? Az igaz Izraelhez csak úgy tartozhat bárki, ha zsidóvá válik. Nem vállalhatunk asztalközöséget a körülmetéletlen pogányokkal!”

Pálnak tehát magának is el kell mesélnie a történetet, hogy rávilágítson arra a tényre, hogy ez nem csak egy jelentéktelen kérdés körül kialakult kétféle értelmezési mód közötti civakodás volt. Itt az evangélium lényegéről van szó. (Egy jó keresztyén vezetőnek képesnek kell megkülönböztetni a lényeges kérdéseket, és meg is kell tudnia magyarázni, hogy mi miért fontosabb.) Pál itt különbséget tesz a valódi Péter és a képmutató Péter között, aki álarccal takarja el arcát, és úgy tesz, mintha valaki más lenne.

A valódi Péter az a Péter, aki minden egyes sejtjében tudja, hogy Jézusban, a Messiásban Isten egy új családot hívott létre, amelybe zsidók és pogányok ugyanúgy beletartoznak. Ezt nem lehetett könnyű megélni, miután Péter egy életen keresztül a pogányokat szinte egy másik fajnak tekintette. De Péter képes volt erre a váltásra. Aztán ahogyan akkor is, amikor Péter a vízen járt, de lenézett a lábait körülfonó a hullámokra, úgy most is történt valami, ami miatt Péter elbizonytalanodott. Megérkeztek bizonyos személyek Jakabtól. Pál nem mondja, hogy Jakab küldte őket, de Péter tudta, hogy keményvonalasok voltak, akik nem helyeselték az antiókhiai gyakorlatot, hogy pogányok és zsidók egy asztalnál ülnek. Péter ezért inkább arcára ölti a zsidó tisztesség látszatának álarcát, és inkább elkülönül a pogány keresztyénektől. Annyira meggyőző az álarca, hogy a többi zsidó keresztyénnel sikerül elhitetni, hogy ez a valódi arca. És még Barnabás is (érezzük Pál szomorúságát és dühét, akinek közeli barátja és munkatársa volt) is részt vesz a színjátékban, a színlelésben, a képmutatásban.

Pál szembesítése direkt és lényegre törő. „Péter, eddig úgy éltél, mint egy pogány, nem tettél különbséget a zsidók és nem zsidók között. Hogyan ragaszkodhatsz most ahhoz, ahogyan azt a viselkedésed is mutatja, hogy a pogányok zsidókká váljanak, mert csak így tartozhatnak Isten népének belső körébe?”

Pál egyszerű következetlenséggel vádolja Pétert. Péter egyik percben az egyik dolgot teszi, a másikban pedig az ellenkezőjét. Pál mondanivalója figyelmeztetés mindazoknak, akik időről időre a tisztesség látszatának álarcát akarják felölteni. Ha Krisztusban vagyunk, akkor annak kell lennünk, akik valójában vagyunk. Az Isten országában nincs szükségünk álarcokra.