“Akkor Bálák ezt mondta Bálámnak: Ha már nem tudod megrontani, legalább ne áldd meg!” (25)

Nevetni szoktunk a kisgyermekeken mikor valamilyen felnőttes dolgot akarnak megvalósítani egyedül. Konokul ragaszkodnak az elérni kívánt célhoz még akkor is, ha az lehetetlen, vagy egyenesen veszélyes. Természetesnek érezzük azt, hogy visszatartjuk őket, ha valamilyen különösen veszélyes dologhoz ragaszkodnak ilyen tántoríthatatlan módon. Mindez azonban azzal jár, hogy a gyermek követelőzni, sírni fog, vagy éppen alkudozni kezd: ha nem mászhatok fel a létra legtetejére, legalább az első két fokára hadd másszak fel; Ha már nem lehetek fenn éjfélig, akkor legalább ne keljen lefeküdni már nyolckor.

A kicsik esetében nevetünk ezen, ha viszont valaki felnőttként ragaszkodik tántoríthatatlanul egy elérhetetlen célhoz, akkor szánjuk érte. Bálák is ragaszkodik az átokhoz, mikor pedig az nem lehetséges alkudozni kezd: ha már nem átkozhatod meg őket, legalább ne is áldd meg. Emiatt az erőlködés miatt, mert nem akarja megérteni az Isten szándékát fog ő átkot látni ott, ahol az Isten áldása van.

Az Úrnak nem kell megátkoznia senkit ahhoz, hogy átkozott legyen az élete. Az átok ugyanis mindig annyit jelent, hogy az Isten áldását átokká fordítjuk a magunk számára. Lehetséges ez úgy, hogy a másik ember életében meglátva az Isten ajándékait irigykedni kezdünk, sőt egyenesen átkot akarunk szórni: „ha nekem nem lehet, ne legyen neki sem". Ám nagyon sokszor nem látjuk a magunk életében az áldásokat, mert irigységünk, telhetetlenségünk elhomályosítja a látásukat. Ne alkudozunk az Úrral, hanem adjunk hálát az Ő áldásaiért akkor is, ha mások életében tapasztaljuk azokat. Így az Ő életük áldása, áldássá lehet számukra is. Izráel népének jelenléte áldás lehetett volna Moáb számára is. Bálák király azonban más utat választott, így ő és népe veszteségeket szenvedett egy olyan ügy érdekében, amellyel csak magának árthatott, de a választott nép tagjainak nem. Lásd meg a harcaidban, hogy mily sokszor hiábavalóan fecsérled az erődet, az energiádat. Vedd észre időben, hogy éppen az Úr akarata ellen harcolsz, pedig csak engedned kellene, hogy amit ő neked szánt a tiéd legyen. Móáb lehetett volna Isten népének barátjává. Te pedig lehetnél az Úr eszközévé, ha feladnád azokat a gyarló vágyakat és álmokat, amelyek nyilvánvalóan átkot hordoznak számodra. Az Úr csak olyan próbát gördít eléd az Ő útján, amelyben megerősödhetsz, de össze nem törhetsz.