“…odaállt az ÚR angyala az útra, hogy feltartóztassa.” (22)

Az ősi világ természetkultuszaira a keresztyén ember, mint istentelenségre tekint, és nincs is ezzel baj, hiszen az Úr maga parancsolja meg számukra, hogy ne imádjuk az idegen isteneket. Mivel azonban a természet erőit, a minket körülvevő világot Isten teremtette, így számtalan esetben találunk ezekben a vallásokban a Teremtőre utaló jeleket, elhullatott morzsákat, melyek elvezethetik a kereső embert az Ige tisztán fénylő igazságához. Az állatok ennek a csodás, Istenre mutató teremtésnek a részei és megszégyenítő az emberre nézve, hogy mily sokszor látják tisztábban a valóságot mint mi emberek.

Egy kutya kiszagolja az emberi rossz szándékot, gonoszságot. Mindenféle orvosi diagnosztikai eszköz nélkül képes felismerni gazdája egészségtelen állapotát. A végsőkig hűséges marad az emberhez. A szamár pedig messziről felismeri az Úr angyalát és letér arról az útról, amely Isten akaratának ellenére van. Bálám nem képes olvasni az egyértelmű jelekből és inkább jól megveri a szamarat még harmadjára is. Számtalan esetben szoktunk mi is éppen így tenni, ha valakit oda állít elénk az Úr, hogy letérítsen az általunk választott helytelen útról, inkább őt bántjuk mintsem elismernénk, hogy rosszul döntöttünk és megyünk tovább a romlás ösvényén. Ha az Ige felhívja a figyelmünket a bűneinkre, inkább nem figyelünk rá többet sőt megsértődünk az igehirdetőre és ki sem nyitjuk többé a Bibliát. A rajtunk segíteni akaró ember, segít majd másokon, az Ige igazsága megtérést hoz majd emberek életébe, mi azonban elveszünk rabságuk miatt.

Az Isten angyala ma is az utadba áll, és ezt rajtad kívül még a szamár is látja. Engedd hát Istennek, hogy megnyissa a szemed és meglásd rossz az út, amin jársz, de nincs még késő számodra, mert az Úr kegyelme még ma is tart és felkínálja a visszafordulás lehetőségét a Jézus Krisztusban, akiben megmutatta, hogy általa feltámadhatsz a halálból és járhatsz az élet útján.