„…a Szentlélek nem engedte nekik, hogy hirdessék az igét Ázsiában. Amikor Míszia felé mentek, Bitiniába próbáltak eljutni, de Jézus Lelke nem engedte őket… A látomás után nyomban igyekeztünk elmenni Makedóniába, mert megértettük: Isten oda hívott minket.” (6-7; 10)

Pál apostol megértette egy látomás nyomán, hogy a Szentlélek Európa földjére, Makedóniába hívja őt, hogy hirdesse az evangéliumot. Nagyon érdekes ez a szakasz. Pálék elindulnak a második missziói útra, de Lukács azt írja, hogy a Szentlélek (6.v.), Jézus Lelke (7.v.) nem engedte, hogy Kis-Ázsia területén, városaiban hirdessék akkor az Igét. Akarták volna Frígiában, Galáciában, próbáltak eljutni Bitíniába, de nem engedte a Lélek. Aztán egy éjszaka, egy tróászi látomásban, egy makedón férfit látott az apostol, aki ezt mondta: „Jöjj át Makedóniába, légy segítségünkre!” (9.v.) Pál és társai így tettek. Áthajóztak a Dardanellák mellett, a Trák-tengeren Neapoliszig. Oda, arra az új földrajzi területre, ahol ők még nem hirdették Krisztust.

Ez a szakasz számomra azt a kérdést veti fel, hogy saját életemben, saját elképzeléseim, céljaim, szándékaim, akaratom mentén orientálódva, megértem-e azt, hogy valójában mi az Isten akarata velem? Mi az, amit tenni szándékozom, de a Lélek nem engedi. Mi az, amit kér a Lélek, de mégsem teszem, mégsem úgy gondolom, nem úgy mondom, nem úgy cselekszem. Jézus példája előttünk van: „Mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied.” (Lk 22,42) Gépiesen oly sokszor elmondjuk az Úrtól tanult imádságban: Legyen meg a Te akaratod!

Pálék esetében elénk tárja a szentíró itt azt a harmóniát, ami a Szentlélek megértett akarata és Krisztus gyermeke között van. Amikor úgy érezzük, úgy éljük, hogy hiányzik életünkből a harmónia, a rend, a békesség (shalom), akkor abban ott van az a diszharmónia, ami az Úrral való viszonyunkat jellemzi. Az Ő meg nem értett akarata. Az ellene berzenkedő szívünk. A saját utunk, saját igazságunk minden mást elhomályosító és elnyomó uralkodása. A világ mércéjéhez való alkalmazkodásunk, ami tán szavakban letagadott, de valójában mégis egzisztenciánkat, komfortérzésünket alapjában meghatározó jellemzőnk.

Megmagyarázott (tév)utaink, bűneink, céltévesztéseink, szeretetlenségeink. Olykor olyan magyarázataink, amikről mi magunk is tudjuk, hogy nem így van, hogy nem jó így, ha az Ige tükrébe nézünk. Máskor pedig meggyőzően hangoztatott magyarázatainknál bizony előfordul, hogy Isten szavának tükrében, Isten akaratának mérlegén elfelejtettük azokat hitelesíteni.

Arról üzen a mai Ige, hogy próbáld megérteni Isten Szentlelkének üzenetét. Légy nyitott, amikor az általános kijelentésben, múltad, tapasztalataid, lelkiismereted által szól, és fordulj mindig értő szívet és elmét kérő hittel a különös kijelentés, az Ige felé. Isten Krisztusban kijelentett, megértett és megélt akarata képes harmóniát adni és örök harmóniára, üdvösségre vezetni.

„Szeretnék lenni, mint Ő, alázatos, szelíd,
Követni híven, mint Ő, Atyám parancsait.
Szeretnék lakni Nála, hol mennyei sereg
Dicső harmóniába’ örök imát rebeg, örök imát rebeg.” (758. dicséret)