„Így jutott el Derbébe, majd Lisztrába is. Volt ott egy Timóteus nevű tanítvány, egy hívő zsidó asszonynak és egy görög apának a fia, akiről jó bizonyságot tettek a lisztrai és ikóniumi testvérek.” ( 1-2)

Ebben a szakaszban találkozik Pál apostol Timóteussal, aki már a következő keresztyén generáció tagjának tekinthető. Később – hitbeli, lelki értelemben – fiaként beszél róla Pál (1Tim 1,2). Az Újszövetségben két olyan levelet is olvasunk, amelyet az apostol neki címez, utalva mindkettőben arra a szolgálatra, amelyet Timóteus Efézusban végez.

Itt is, és a második Timóteushoz írott levélben is fontos az a családi háttér, ahonnan Timóteus érkezik. A hívő édesanya, Euniké (ApCsel 16,1; 2Tim 1,5) és a nagymama, Lóisz személye. Fontos minden tekintetben, hogy mit, milyen szellemi örökséget adunk át gyermekeinknek, unokáinknak. Magamon érzem a sokszor szétfolyó, leterhelt, olykor eltékozolt időt ebben a kérdésben. Adhattam volna, adhatnék sokkal többet a gyermekeimnek. A Krisztusról való bizonyságtételből is. Sem egy lelkipásztornak, sem egy presbiternek, sem egy keresztyén szülőnek nem elég az, hogy ők sokszor látnak Bibliával, tudják, hogy a templom az életem része, hozzám tartozik az egyházi szolgálat.

Mindezek külsőségek, netán kötelező nyűgök maradnak számukra, ha nem tudom nekik megmutatni az Úrban való hit áldásait. Annak életet, értéket formáló, szeretetben megélt, építő valóságát. Személyesen nekik, gyermekeimnek, szeretteimnek, barátaimnak, ismerőseimnek. Akikkel a legtöbb időt töltöm, akik látnak nevetni, sírni, látnak felszabadultnak, elesettnek, boldognak, mérgesnek, idegesnek, szomorúnak. Ezekben is lássanak engem mindent hittel és hitben hordozónak! Ne másnak. Imádkozzunk mindig szeretteink hitéért, hogy erősödjenek Krisztusban, és azért is, hogy mi az Úr eszközei lehessünk ebben. Azt hiszem ez az első missziói utunk mindannyiunknak.

Timóteust formálta édesanyja hite, majd Pál apostol hite, és elhívása lett a Krisztusnak való szolgálatra a Szentlélek által (2Tim 1,9). Sok elhívott bizonyságtévő szolgálata nyomán pedig azt olvastuk az Igében: „A gyülekezetek pedig erősödtek a hitben, és naponként gyarapodtak lélekszámban.” (5.v.) A hitben való erősödés együtt jár a gyarapodással. A gyengülés a fogyatkozást eredményezi. Vártuk a legutóbbi népszámlálási adatokat: mennyien vagyunk, akik reformátusnak valljuk magunkat. Mennyivel fogyatkoztunk az előző népszámlálás 10 éve alatt? Belső statisztikáinkban látjuk, hogy a gyülekezeti választói névjegyzékekben szereplők száma folyamatosan csökken.

Halk a bizonyságtétel, kevés a bizonyságtévő, pedig az aratnivaló ma is sok. Kérjük az aratás Urát, hogy küldjön ma is munkásokat. Krisztus-hitből szóló, cselekvő és élő munkásokat. Tegyen minket ilyenekké Szentlelke által!