„Mivel meghallottuk, hogy közülünk egyesek megzavartak titeket, és szavaikkal feldúlták lelketeket – pedig mi nem adtunk nekik megbízást –, egymás között egyetértésre jutva, jónak láttuk, hogy férfiakat válasszunk és küldjünk hozzátok a mi szeretett Barnabásunkkal és Pálunkkal.” (24-25)

Ebben a részben arról olvasunk, hogy az apostoli zsinat határozatát, a pogányokból lett keresztyénekre vonatkozó döntést, írásban is elküldik Antiókhiába. Pálék mellett Júdás és Szilász, a jeruzsálemi gyülekezet küldöttei is odautaznak, hogy bátorítsák a testvéreket, személyes jelenlétükkel is megerősítsék mindazt, amit levélben is leírtak az apostolok és a presbiterek. Kitűnik mindebből az egymás iránti felelősség, a szeretet megélése, hogy fontos a másik, aki Krisztusban testvérem. Jeruzsálem és Antiókhia messze volt egymástól, mégis, amikor probléma volt az antiókhiai gyülekezetben, amikor feszültség támadt, építő szeretettel, felelős útmutatással vették őket körül a jeruzsálemi keresztyének. Küldötteik személyesen vitték el hozzájuk az apostolok határozatát.

A levélben, amit átadtak, többek között ez állt: „Mivel meghallottuk, hogy közülünk egyesek megzavartak titeket, és szavaikkal feldúlták lelketeket.” (24.vers) Hallották a jeruzsálemiek, hogy az antiókhiai testvérek között baj van, feszültség van. Lelkigondozó szeretettel cselekedtek ezért. „Mivel meghallottuk.” Mi mit teszünk, mit lépünk, amikor halljuk, hogy valahol baj van, feszültség van, megosztottság, vita van? Kíváncsiskodunk, kibeszéljük, ítélkezünk, kárörvendünk, és sokszor lezárjuk, hogy nem a mi dolgunk. Nem kell szólni, jobb kimaradni. Családban, munkahelyen, gyülekezetben, egyházban bizony sokszor tapasztalhatjuk ezeket. Az elfordított vagy homokba dugott fej is bevett gyakorlat sajnos.

Mennyire másról szól az Ige! Segíteni, megszüntetni a feszültséget, a megosztottságot. Megértően, szeretetben, Krisztus ügyét és a testvéri közösséget szem előtt tartva. A Szentlélek vezetését kérve. Azt olvastuk, hogy „Júdás és Szilász, akik maguk is próféták voltak, sok beszéddel buzdították és erősítették a testvéreket. Azután ott időztek még egy darabig, majd békességgel elbocsátották őket.” (32-33. versek) Gyógyítsuk közösségeinket! Sok a seb mindenfelé ma is. Az Ige alapján magyarázhatatlan, ha nem felebarátunkért vagy a keresztyén közösségért felelős, gyógyító, segítő, építő szeretet vezérel minket, amikor testvéreink bajával, problémáival, konfliktusaival találkozunk.