”Ezért én úgy gondolom: ne terheljük meg azokat a pogányokat, akik megtérnek Istenhez, hanem rendeljük el nekik, hogy tartózkodjanak a bálvány okozta tisztátalanságtól, a paráznaságtól, a megfulladt állattól és a vértől.” (19-20)

Ebben a szakaszban Pálék beszámolója után Jakab apostol beszédével folytatódik a jeruzsálemi gyűlés, amelynek azt volt a feladata eldönteni, hogy a pogánykeresztyéneknek meg kell-e tartaniuk a mózesi törvényeket is vagy nem. Jakab megszólalása megfontolt bölcsességről és józanságról tesz tanúbizonyságot. Mint akinek megadatott az erő, a szeretet és a józanság lelke. (2Tim 1,7) Nem pillanatnyi érdekek, nem a választott néphez való tartozása, vagy bármilyen ebből fakadó, vélt privilégium határozza meg szavait, hanem Isten akaratát keresi a jelen kihívásai közepette. Az Úr Igéjéből megértett látásban tudja szemlélni Krisztus népének kérdéseit, amelyekre választ kellett ott találni.

Eszembe jutnak a ma egyházának kérdései. Mindazok a kihívások, amire református egyházunknak, gyülekezeteinknek ma választ kell adni. Akár fogyó lélekszámunk, az elvilágiasodott életfelfogással való küzdelmünk, a gender-ideológia térhódítása, a „pogány hedonizmus” korszaka, és sorolhatnánk még nagyon sok mindent. Sokszor azt érzem csak tűzoltási kísérleteink vannak, gyakran önzés és érdek mentén vezérelt válaszaink, és indulataink. Jakab példát ad nekünk.

13-18 versek: Keresi Isten üzenetét, az Úrtól kéri el a választ. Mit mond az Ige arról, amiről dönteni kell. Így idézi Ámósz próféta könyvének záró részét, a boldog jövő ígéretét, amikor Dávid leomlott sátorát felépíti az Úr, és a választott nép tagjai azokkal a pogányokkal együtt lesznek Isten népe, akik az Úrról neveztetnek. Jakab ezt az ígéretet látja beteljesedni. Így tekint azokra a zsidókra és pogányokra, akik Krisztusról keresztyéneknek neveztetnek. Krisztus-hitben a pogányok megkapták a Szentlélek ajándékát. Ez az igazi bizonyság, ez elég az üdvösséghez. Isten ígérete beteljesedett. A törvény korszakát felváltotta az evangéliumé.

19-21 versek: Jakab egyházépítő bölcsességét jelzi az a kompromisszum is, amit felajánl. A pogányokból lett keresztyéneknek ne kelljen betartani a mózesi törvényeket, de néhány régi rendelkezést azért igen. Olyanokat, amelyeket már az Ószövetség is előírt zsidókra és a köztük élő jövevényekre egyaránt, hogy a mindennapi életet, a mindennapi érintkezéseket lehetővé tegye közöttük a vallási értelemben vett tisztátalanságra tekintve (3Móz 17).

Vajon mi meg tudjuk-e hozni szeretetben és építőleg azokat az elfogadható kompromisszumokat, amik életközösségeinket, családunkat, gyülekezetünket emelik és előreviszik? Ami nem megalkuvás, csak önző énünkből farag le annyit forgácsot, amit nem kell sajnálnunk. Vannak kompromisszumok, amikben nem sérül sem a másik, sem én, amik egymás szeretetét, tiszteletét és Isten dicsőségét szolgálják. A Jakab-féle klauzulák ennek is példái.