„Ellenben mi abban hiszünk, hogy az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. Éppen úgy, mint ők.” (11)

Összegyűltek Jeruzsálemben sokan: Pál és Barnabás, a többi apostol, a jeruzsálemi gyülekezet vénei (presbiterei), az antiókhiai gyülekezet küldöttei. Az egyháztörténet apostoli zsinatként tekint erre az eseményre, valószínűleg Kr. u. 48-ban zajlott le. A zsidókból lett keresztyének szerették volna elérni, hogy a mózesi törvények és a körülmetélkedés legyen kötelező azok számára is, akik pogányokból lettek Krisztus követőivé. Szerintük ezek nélkül nincs üdvösség. Az ő gondolkodásukban, hitükben a Krisztusról szóló örömüzenet mellé a régi törvény teljessége is kellett. Krisztus és… Krisztus és még valami.

Számomra ebből az igeszakaszból – Péter apostol beszédéből - felsejlik mindaz, amiért hálát adok Istennek, hogy Szentlelke által világosságot adott a reformátoroknak. A tiszta tanításért, az „egyedül Krisztusért” igazságáért. Mindaz, amiben református hitünk lényegét tömören megfogalmazták elődeink, az itt van előttünk tisztán Péter apostol bizonyságtételében. Aki maga is megtapasztalta, átélte, hogy a pogányok is megkapják a Szentlélek ajándékát és Krisztus-hitre jutnak. Személyes tanúja volt ennek Kornéliusznak, az itáliai csapat pogány századosának a házában (Apcsel 10.)

Tömör református bizonyságtételünk kiragyog Péter szavaiból. „Testvéreim, férfiak, ti tudjátok, hogy régtől fogva engem választott ki Isten közületek, hogy az én számból hallják a pogányok az evangélium igéjét” (7. vers) Egyedül az Ige (Szentírás) által! „…mert hit által megtisztította szívüket.” (9. vers) Egyedül hit által! „az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk.” (11. vers) Egyedül Krisztus által! Egyedül kegyelem által!

Miért akartok olyan igát tenni a hitre jutottakra, a mózesi törvényeket, amelyeket sem a mi atyáink, sem mi nem tudtunk elhordozni? – ez Péter kérdése. Ma is aktuális kérdés. Miért kérsz, miért kérünk számon másokon olyan dolgokat, és ítéljük meg őket ennek hiányában, amiknek mi magunk sem teszünk eleget? Bíráljuk mások hitét, keresztyénségét, hitelességét, miközben mi magunk is elbukunk ezekben. Ne feledjük, az Ige nem a másikról, nem a másikhoz szól (milyen sokszor hallottam gyülekezeti lelkipásztorként, hogy az a másik, érthetne, tanulhatna belőle!), hanem hozzám szól, rólam szól. Egyedül Istené a dicsőség, hogy megszólít, mert nem akarja, hogy elvesszek.