„…ők pedig elbeszélték, milyen nagy dolgokat tett velük Isten. Előálltak azonban néhányan, akik a farizeusok pártjából lettek hívőkké, és azt mondták, hogy körül kell metélni azokat, és meg kell parancsolni nekik, hogy tartsák meg Mózes törvényét.” (4-5)

Pál és Barnabás visszatérnek az első missziói útjukról Antiókhiába, ahonnan indultak, és örömmel számolnak be a testvéreknek arról, hogy pogányok is befogadták Krisztus evangéliumát. Isten „kaput nyitott a pogányoknak a hitre.” (14,27) Krisztusban minden embernek út nyílt az üdvösségre, aki a Lélek áldása nyomán, átadta életét a Megváltónak. Már nem csak a választott nép privilégiuma volt Isten gyermekének lenni, Jézusban ez a kegyelem univerzálissá vált. Áldozata minden embernek bűnbocsánatot szerzett, feltámadása minden embernek felragyogtatta az örök élet reménységét. Mindenkinek, aki Őbenne hisz. Pál és Barnabás ezzel az örömhírrel járták be Kis-Ázsia városait, hűen Jézus parancsához: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet.” (Mt 28,19)

Minden szépen alakult. Minden nehézség ellenére, hiszen üldözték Pált, sőt meg is kövezték a missziói út során. Ám az evangélium terjedt, zsidók és pogányok tértek meg Krisztushoz, keresztyén közösségek alakultak minden külső akadály ellenére. Ekkor jelentek meg a belülről fanyalgók, okoskodók. Erről szól ez a szakasz. Jó, jó, de… Jöttek zsidókból lett keresztyének Júdeából, messziről, és azt mondták, hogy a Krisztus-hit még önmagában kevés. Körülmetélkedés és a mózesi törvények megtartása nélkül nincs üdvösség.

Ismerős szituáció. Amikor hitből végezzük a szolgálatot, amikor Istennek kegyelméből eszközök lehetünk az evangélium terjesztésében, akkor belülről megjelennek az okoskodók, megjelenik a jó, jó, de… Megjelenik a „mi úgy szoktuk”. Amikor nem elég Krisztus, nem Ő minden mindenekben, hanem emberi gondolatok által sugallt, olykor súgott, olykor sugdosott elvárások magasabbra emelkednek egy közösségben, mint a lényeg, mint a legfontosabb. Itt is Pálék örömét beárnyékolja a júdeaiak törvényeskedése. Viszály és vita lesz az eredmény.

Az apostol és az antiókhiai gyülekezet bölcs tagjai úgy határoztak, hogy kérdezzék meg a jeruzsálemi apostolokat és véneket ebben a kérdésben. Alázat és jószándék vezette őket, nem gőg, önzés vagy farizeusi lelkület. Nem akartak további vitatkozásokat, amelyek hiábavalók és rombolnak. Nem akarták megosztani Krisztus követőit. Beszéljük ezt meg, ott, ahol kell. Így indultak el Pál, Barnabás és a gyülekezet küldöttei Jeruzsálembe. Követendő a szándék, üljünk le, beszéljük meg, tegyünk pontot a romboló viták végére. Imádságban, bölcsen, józanul, alázatos szívvel, egyedül Krisztus üdvözítő akaratát és az Ő gyermekeinek javát figyelembe véve.