Napi lelki táplálék

4 Móz 16

Napi Ige – Szoboszlai Miklós

A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.

“Miért emelitek magatokat az ÚR gyülekezete fölé?! Hiszen szent az egész közösség a maga egészében, és közöttük van az ÚR!” (3)


A magyar embernek mindig is nehéz volt elfogadnia az alá-fölé rendeltségi viszonyt. Manapság pedig még nehezebb elfogadni azt, hogy valaki más ad utasításokat, más emberek elvárásainak kell megfeleljünk. Azzal van tele a TV, a rádió, az internet, hogy mindenki egyenlő, hogy valósítsd meg önmagad, sőt sokszor a gyermekek is csak ennyit mondanak szüleiknek: ne akard meg mondani, hogyan éljen az életem. Az Úrnak azonban úgy tetszett, hogy meghatározott struktúrákat adjon a világunknak. A bolygók nem léphetnek a nap helyére. A méhkas egyetlen dolgozója sem léphet a királynő helyére. Életünk minden területén szükségünk van az alá-fölé rendeltségi viszonyra. Vezetők nélkül, főnökök nélkül, családfő nélkül anarchiába süllyed az ország, összeomlik a cég, az élethez szükséges alapvető normák nélkül nőnek fel a gyermekek. Mikor lázadunk a fennálló rend ellen, először is azt a kérdést kell feltegyük magunknak: tudok-e én jobb megoldással szolgálni? Ha Kórah és társai megpróbáltak volna erre a kérdésre őszintén felelni, rájöttek volna, hogy az Ő megoldási javaslatuk csak még több szenvedést okozna a népnek, hiszen a szolgaságba vágytak vissza, Egyiptomba. A másik kérdés: Vajon mit okoz az én elégedetlenségem? Hiszen felbolydult az egész nép és végül 250 ember veszett oda, mert egy önjelölt vezetőre hallgattak. A mi összeesküvéseink, pletykáink, zúgolódásaink is csak arra alkalmasak, hogy megrontsanak egy közösséget, egymás ellen fordítsák az embereket, ezzel még több szenvedést okozva.

Mózes nem emberi eszközök által akarja intézni ezt a problémát, nem ránt kardot, nem válaszol gyűlölködéssel a gyűlöletkeltésre, mert tudja az csak még több erőszakot, még több szenvedést okozna az emberek, a közösség számára. Az Úrra bízza ezt a dolgot, aki számunkra felfoghatatlan módon veszi a kezébe a megoldást. Bízd az Úrra a megoldást, mert Ő tud csodát tenni. Lásd meg, hogy a rossznak tűnő felettes is csak ember, akit nyomás alatt tarthatnak a saját felettesei, a teljesítendő normák, a kieső bevételek a családi problémák. A feszült, szigorú szülő is ember, aki küzd a saját problémáival, és közben szülőként is meg akar felelni. Számtalan helyzetet sorolhatnánk még, ott azonban, ahol zúgolódás helyett szeretettel tudjuk elfogadni és támogatni azokat, akiket az Úr fölénk rendelt Ő tud csodát tenni, és a mogorva megenyhülhet, a szigorú vezető engedményt tehet, a rossz úton járó új útmutatást kaphat. Persze vannak olyan helyzetek is ahol más tipusú csodára van szükség, ám az Igéből látjuk, hogy a rossz vezető alatt, az önmagát felmagasztaló lázadó alatt végül megnyílik a föld és a mélybe száll.

Korábbi napok napi lelki táplálékai