„Az ÚR azonban ezt mondta Mózesnek: Ha csak az apja köpte volna szembe, akkor is szégyenkeznie kellene hét napig. Zárják ki a táborból hét napra, és csak azután fogadják vissza!” ( 14)

Egy következmények nélküli világban élünk. Ha a gyermek nem hallgat a szülői szóra, inkább a szülő hátrál meg, nehogy hiszti legyen a vége, nehogy véletlenül megsértsük a gyermek korlátlan szabadságát. Generációk nőnek fel anélkül, hogy megértenék, a tetteinknek következménye van. Ha Áron és Mirjam egy ilyen következmények nélküli világban éltek volna, a nép sosem jut be az ígéret földjére, hiszen mindig lett volna, aki lázítsa a népet Mózes ellen. Az Úr jól látta mindezt, ezért olyan kemény az ítélet, és ezért hangzik ilyen kegyetlenül ez a mondat: „Ha csak az apja köpte volna szembe, akkor is szégyenkeznie kellene hét napig.”

Vállaljuk-e a tetteink következményeit, vagy megpróbálunk kibújni azok alól? Tudunk-e bocsánatot kérni, az elkövetett hibákért? Oly sokszor fordul elő, hogy miután megbántunk valakit, pár nap vagy éppen óra múlva úgy teszünk, mintha mi sem történt volna, és ott hagyjuk a nyílt sebet, amit okoztunk ápolatlanul. Olyan ez, mint a cserbenhagyásos gázolás, elütjük a másikat és tovább hajtunk, hiszen nekünk nem fáj semmink, miközben a másiknak olyan fájdalmai vannak, amit csak mi tudnánk enyhíteni. Igen sokszor – különböző körmönfont kifogásokkal élve – másra hárítjuk a saját tetteink következményeit, mint a gyermek, miután megütötte a másikat és elintézi azzal a kifogással, hogy: „De ő nézett rám csúnyán először.”

Ha nem tanulunk a tetteinkből, nem tudunk fejlődni sem, megrekedünk és sohasem találjuk meg a helyünket Isten szolgálatában. Mózes, Áron és Mirjám vitája ugyanis erről szól. Manapság is igyekszünk a másik hibáira utalva, másokat befeketítve érvelni amellett, hogy mi alkalmasabbak vagyunk az adott feladat elvégzésére. Éppen ezért sokszor az alkalmatlanok tudnak érvényesülni igazán, mert ők a saját hibáik palástolására a mások bűneit használják.

Tanuljuk meg Krisztustól, hogy a bűneinknek, minden bűnünknek súlyos következménye van, hiszen Ő értünk szenvedett a keresztfán. Ám nekünk éppen ezért lehet hozzá mennünk, és nem kell a pusztában szenvedjünk egyedül. Ha így teszünk, nem kell félnünk többé a tetteink következményeitől, bátran lehet bocsánatot kérni és adni, bátran lehet felvállalni a hibákat is, hiszen tudhatjuk minden alkalmatlanságunk és bűnünk ellenére is biztos célunk és helyünk van Istennél, így nem számítanak többé a világ pozíció harcai sem, mert végezhetem azt a feladatot amire Ő tesz alkalmassá.