„Amikor Heródes elő akarta vezettetni, azon az éjszakán Péter – két bilinccsel megkötözve – két katona között aludt, az ajtók előtt pedig őrök őrizték a börtönt.” (6)

Mai történetünk csodák színes sorozata. Isten angyala szabadulást hoz Péternek, bilincseit és a cellája zárjait megnyitja. Majd határozottan vezeti és irányítja, és szinte észrevétlenül haladnak át a börtönön egészen a tanítványi közösségig, ahol épp a megmeneküléséért imádkoznak. Mennyi történés, amely túlmutat a hétköznapok realitásán és szürkeségén, és arról tesz bizonyságot, hogy Isten szabadítása bármikor meghaladhatja az emberi elképzeléseket.

Most azonban egy apró mozzanatot tegyünk a nagyító alá, hogy észre vegyük Péter különleges nyugalmát ebben a nyomasztó helyzetben. Péter annak ellenére békésen alszik a kihallgatása előtti éjszakán, hogy bilincsekbe van zárva, és „fokozottabban” őrzik a katonák. Más most ez az álom és ez az éjszaka, mint korábban a Gecsemáné kertjében, ahol cserben hagyta Mesterét, kudarcot vallott nemcsak a virrasztásban, hanem a hitében is. Itt, a börtönben, a saját halálának árnyékában Isten minden értelmet felülhaladó békessége őrzi a szívét és gondolatait. Már tudja, az ő Ura szabadító, életben-halálban egyaránt.

Hajszolt mindennapjaink és nyugtalan éjszakáink árnyékában mindannyian érezzük, milyen óriási „hiánycikk” az életünkben Péter nyugalma. A feladatok és a száguldó percek börtönében, a stressz szorításában nincs békesség, csak feszültség és álmatlan éjszaka és még fáradtabb reggel… Vajon ezekben a mindennapi viharokban mi miért nem tudunk olyan békésen szuszogni, ahogy tette azt Péter? Miért nem válik a nyugodt éjszaka is hétköznapjaink csodájává? Mert a csodát csak a Szabadító jelenlétében lehet átélni. A gondok, a terhek helyett inkább Isten Igéje járja át gondolatainkat: „Békében fekszem le, és el is alszom, mert csak te adod meg, Uram, hogy biztonságban élhessek!” (Zsolt 4,9)