„Erre Péter beszélni kezdett, és ezt mondta: Most értettem meg igazán, hogy Isten nem személyválogató, hanem minden nép között kedves előtte, aki féli őt, és igazságot cselekszik.” (34-35.)

Különös és csodálatos az a találkozás, amiről mai igénk szól. Zsidó és pogány, a tiszta és a tisztátalan, az egyszerű, egykori halász és a tekintélyes százados, a nincstelen prédikátor és a jómódú házigazda … Mennyi címke, amely körül határolja gondolkodásunkat, kapcsolatainkat és a másikról alkotott véleményünket. Falak, amelyek nemcsak megvédenek, hanem el is választanak. Előítéletek, amelyek beszűkítenek és fogva tartanak.

A zsidó származású Péter „jól tudta”, milyen távol van Istentől Kornéliusz, minden jó cselekedete, kegyes élete ellenére is, hisz körülmetéletlen és tisztátalan. Nem a szövetség fia. A szövetség Istene azonban másként gondolkodik. Ő nagyobb a gondolatainknál, az előítéleteinknél. Isten sokszor azokat úgy rombolja le, hogy „feszegeti a határainkat”. Messzire kell elmennünk, hogy előítéleteinkkel szembenézzünk, és le tudjuk tenni azokat. Joppe és Cézáreától ötven kilométernyire volt, amit Péter egy nap alatt megtett. Azonban sokkal nagyobb távolságot kellett legyőznie azalatt a néhány lépés alatt, amíg átlépte Kornéliusz küszöbét. Le kellett győznie a gondolkodási sémákat, amiket beleneveltek, és meghatározták az értékrendjét. Le kellett győznie az istenképét, amit zsidó örökségként kapott. Le kellett győznie önmagát. Hagyta, hogy legyőzzék. Hagyta, hogy a határait is legyőzze Jézus Krisztus.

Benned mit kell legyőznie az Úrnak? Határok épülnek bennünk hovatartozás, társadalmi réteg, bőrszín, viselkedés, műveltség, politikai irányultság, iskolai végzettség, foglalkozás és még sok-sok emberi kategória mentén. Isten arra hív, hogy lépd át a legnagyobb határt, önmagadat, hisz Isten országa határtalan. Ha erre kész vagy, akkor tud rajtad keresztül is munkálkodni az Úr!