Vörös fonál

„A te pénzed veled együtt vesszen el, mivel azt gondoltad, hogy Isten ajándéka pénzen megvehető! ” (20)

Gyermekkórházunkban többször látok vörös fonálból készült karkötőt kisebb-nagyobb gyermekek csuklóján. Nővérkék is hordják. Van, aki tiszteletből, mert egy kedves, jó szándékú kollégától kapta, más meg állítja: megvéd minden rosszról. Csodálkozom: egy darab fonálnak ilyen hatalma van? Egy életveszélyben lévő babácska kiságyánál hallom, amikor anyuka, akivel rendszeresen imádkozunk a gyógyulásért, elpanaszolja a nővérkének: kár, hogy vizesedik a kisfiú csuklója, s így nem lehet vörös fonállal átkötni. Csendben hálát adok Istennek, hogy nem lehet, s ki is mondom: nem biztos, hogy ez a megoldás. A nővérke erre erélyesen felvilágosít, hogy ő már kitapasztalta: a vörös fonál igazi segítség minden ránk leselkedő veszélyben. Nem szállok vitába. Érzem, nem érdemes. Istenünk pontosan érti egy édesanya félelmét gyermeke halálától. Tudja azt is, hogy az ember védelemre szorul. Hiszen így teremtetett. Szüksége van Isten hatalmára élete megpróbáltatásaiban.

Hogyan lehet hát ez a miénk? Simon varázslóban korunk sok csodatevőjére ráismerhetünk. Ámulatba ejti Samária népét képességeivel, sőt az a hír járja róla: „Ő az Isten Hatalmasnak nevezett ereje.” (Ap. Csel. 8:10) Talán maga is elhiszi, hogy Isten erejével tesz rendkívüli dolgokat, s hogy ezzel még másokon is segít. De amikor találkozik Fülöppel, akiben Isten Lelke van (Ap. Csel. 6:3), s szemtanúja a csodáknak, amiket Fülöp Isten hatalmával visz véghez, rajta a sor az ámulásban. Amikor pedig Péter és János apostolok megérkeznek, s látja hatalmukat, hogy általuk Isten Lelke másokat is betölt, eldönti, ez neki is kell! Két dologban is felismerhetjük benne a mai, materialista világ szülöttjét. Egyrészt, nem azt kéri, hogy őt töltse be Isten Szentlelke, hanem azt, amiből úgy véli, több pénz jöhet a konyhára: a hatalmat, hogy rajta keresztül jusson el a „csodatévő” Szentlélek másokhoz, s ő dönthesse el, kinek adja. Másrészt, pénzért szeretné megszerezni ezt a hatalmat. De ahogy pénzért vörös fonalat lehet venni ugyan, de Isten védelmét nem lehet beszerezni, úgy azt a hatalmat sem, amire Simon vágyik. A karkötőre kötött vörös fonál talizmán, ami az okkult Kabbala-hitben gyökerezik. Gyakorlói szellemi erőt tulajdonítanak neki és a másik ember szeméből áradó ártalmas sugárzás kiküszöbölésére hordják. Isten azonban óvva int ettől: „Jaj azoknak, akik bűvös szalagokat varrogatnak minden kéz csuklójára…” (Ezékiel könyve 13:18)

Péter is keményen megfeddi Simont anyagias gondolkodásáért, s rámutat: Istennél másképp működnek a dolgok, mint a világban. Isten Szentlelke ajándék és nem árucikk, amit kérni lehet, nem vásárolni. Mégis van ára: elfordulás a természetfeletti erők emberi praktikákkal való segítségül hívásától és odafordulás az Atyához, megbocsátásáért esedezve.

Ma sorra veszem Atyám előtt azokat az alkalmakat, amikor pénzen akartam az Ő erejét és hatalmát megvásárolni, ahelyett, hogy bűneimtől elfordulva, Tőle kértem volna segítséget. Felidézem életem azon eseményeit, amikor kevésnek éreztem Őt és megpróbáltam bebiztosítani magam pénzen vásárolt természetfeletti erőkkel. Hátrahagyom talizmánjaimat: nincs szükségem rájuk! „Elég vagy nekem, Atyám!” – felelem hálás szívvel szavára: „Elég neked az én kegyelmem…” (2. Korinthusi levél 12:9)