Mégis

„Akik pedig szétszóródtak, elmentek, és hirdették az igét.” (4)

Úgy gondolom, azoknak, akik gyermekkórházunkban nyitottak a Szentírás és Jézus iránt, „mégis-hitük” van. Túl kell látniuk azon, ami van, annak reményében, ami abból szaktudásuk és Isten segítségével lehet. De igaz ez a nálunk gyógyuló kis betegekre is, főként a gyermekrehabilitációs osztályon. Itt olyan gyermekek vesznek részt a bibliai foglalkozásokon, akiket egész életükön át elkísérnek egy születési/fejlődési rendellenességnek vagy baleseti sérülésnek a következményei. Mégis, ha meglátnak, megölelnek, s örömmel adják tovább egymásnak a hírt, hogy hamarosan kezdődik a bibliai foglalkozás. Egyikük, egy súlyos baleset túlélője, mondta nekem egyszer: „Tudom, hogy Isten mentett meg. Ezért én soha nem fogok hátat fordítani Neki és mindig jönni fogok a bibliai foglalkozásra.” Legtöbbször jön is. És vannak álmai a jövőre nézve: jelen fizikai képességét túlszárnyaló álmai. Mer nagyot álmodni!

Mai bibliai szakaszunkban Istenünk erre a „mégis-hitre” buzdít minket. Először a Jézus nélküli Saul példája áll előttünk, aki üldözi, szétszóródásra készteti, pusztítja, és bebörtönzi azokat, akik Jézusban hisznek. Ma is számos országban üldözik Jézus követőit. De mi magunk is tapasztalhatjuk, hogy bizonyos helyzetekben és körökben a Jézusról való beszéd kinevetéssel, kiközösítéssel, esetleg szakmai kompetenciánk megkérdőjelezésével jár. Máskor saját magunk gyötrelmei - egy testünket-lelkünket emésztő betegség vagy egy szenvedő, esetleg haldokló embertárs, aki mellett tehetetlenül kell megállnunk – rendíti meg Jézusba vetett hitünket.

A Jézust szívében hordozó Fülöp alakjával azonban Atyánk másfajta válaszra biztat életünk kibírhatatlannak vélt helyzeteire, amikor úgy érezzük, átugorhatatlanul magasra tette a lécet hitünk előtt. Fülöp az életét fenyegető üldözésre éppen úgy reagál, ahogyan sokan mások is a jeruzsálemi gyülekezet Jézus-követői közül: elhagyja a várost, hogy az ország távolabbi pontjain tegyen bizonyságot hitéről. A Jézus miatt őt érő fenyegetés csak megerősíti elhívásában, hogy népének elmondja a jó hírt Jézus szeretetéről, az ember mellé állásáról nyomorúságaiban és bűnbocsátó, testet-lelket gyógyító hatalmáról. Isten megáldja erőfeszítéseit: csodákat tesz, gyógyít, felfigyelnek rá Samária lakói. Összefoglalva: jelenléte „nagy öröm” (Ap. Csel. 8:8) a környezetében lévő embereknek.

Ma megköszönöm Atyámnak életem kényelmetlenségeit, amik által arra sarkall, hogy kimozduljak jóleső kényelmemből, hogy nyissak az újra, amit Ő tár elém. Hálát adok Neki azért, hogy sebeimen keresztül is formál engem, s talán másoknak készít gyógyulást. Megvallom Előtte, hogy olyan gyakran kész lennék feladni, s megköszönöm, hogy Ő mégis lehajol hozzám. Kimondom Szent Színe előtt, hogy szeretnék mégis hinni: a szenvedés ellenére, amit magam körül látok, s amit a saját életemben tapasztalok. Vágyom úgy szeretni Jézust, mint Fülöp, hogy jelenlétem nagy öröm forrása legyen környezetemnek a munkahelyen vagy odahaza. Pál apostol reménységével nézek holnapom elébe: „…ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért.” (Filippi levél 3:14)