Kalandtúra

„A dicsőség Istene ezt mondta Ábrahámnak: Menj ki földedről és rokonaid közül, és menj arra a földre, amelyet mutatok neked.” (3)

Kora ősszel (is) szívesen vagyok gyermekkórházunkban. Ekkor, ha adódik pár perc csendesség egy-egy hosszú nap után, érdeklődéssel hallgatom a dolgozókat, hogy ki merre járt a nyáron. Van, aki kerti diófája alatt vagy egy tóparti hétvégi házban pihen, de sokan vannak olyanok is, akik számára a feltöltődést egy utazás jelenti. Lehet ez gyalogtúra a Bükkben, esetleg hegymászás a Tátrában, lovaglós délután valahol Miskolc zöldövezetében, biciklizés a Balaton körül, autós kaland Horvátországban, repülőút Santorinibe, sőt akár egy hajóút is a Földközi tengeren. Ezekre az utakra ki-ki maga vállalkozik.

Mai szentírási részünk szerint azonban van olyan út is, amire Isten hív el. Mint minden út, ez is az elindulással kezdődik: „Menj ki földedről” – mondja Isten Ábrahámnak és Ábrahám indul. Nem tudja még pontosan hová, s hogy milyen úton, de Isten iránytűként vezeti: „arra a földre, amit mutatok.” Események sorozata veszi kezdetét: Egyiptomban a feleségét félti (Mózes 1. könyve 12: 10-20), majd tovább vándorolva egy konfliktust rendez el békésen unokatestvérével (Mózes 1. könyve 13:1-13), akit később kiment a hadifogságból (Mózes 1. könyve 14: 1-16). Ezután gyermektelenségéről panaszkodik az Úrnak és ígéretet kap Tőle arra, hogy nagy családja lesz. Itt olvassuk róla: „Ábrahám hitt az Úrnak, aki ezért igaznak fogadta el őt.” (Mózes 1. könyve 15:6). De nem tudja kivárni, míg Isten beteljesíti ígéretét és saját megoldást keres, ami sok fájdalom forrása lesz. Isten mégis megújítja szövetségét vele (Mózes 1. könyve 17: 1-8). Olyan egyezség ez, amelyben Isten Ábrahám – körülmetélkedésben is megnyilvánuló – engedelmességéért cserébe utódokat, hatalmat, gazdagságot ígér. Az út ebben az Istennel kötött szövetségben folytatódik Ábrahám és nemzedékei életében viszontagságok között, de mindig Isten hűséges jelenlétében. Így válik annak a történetévé, hogyan cselekszik Isten a világban és azok életében, akik Őt választják iránytűül.

Mi a te történeted Istennel? Milyen hegycsúcsokra engedett fel és milyen csúszós, süppedős mocsárban volt eddig hűséges hozzád? Egyáltalán hallottad-e már Isten Téged szólító hangját, van-e már közös utatok vagy még nem indultál el Vele? S ha már úton vagy, melyik mérföldkőnél: még a célkeresésnél vagy már tudsz bízni az Atya ígéreteiben? Esetleg engedelmességeddel el is kötelezted magad Mellette?

Ma Mózes vágyakozásával kiáltok Atyámhoz: „Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket!” (Mózes 2. könyve 33:15) Akárhol is tartok utamon, Vele szeretnék továbbmenni. Szívemet metélem körül, kimetszve Iránta való hitetlenségem és hűtlenségem, hogy circumcisiommal szövetségre lépjek Vele. Megköszönöm Neki, hogy Jézust adta útitársamul életem kalandtúráján, s hálás vagyok azért, hogy Atyám nem mond le rólam: „…meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára.” (Filippi levél 1:6)