„Hatalmas tömeg van az ítélet völgyében…” (14)

Extra ecclesiam nulla salus (az egyházon kívül nincs üdvösség) hangzott évszázadokon át a betonba öntött dogma. Aztán az Úr Lelke megnyitotta Luthernek a szemeit, aki így rádöbbent, hogy nem az egyház tart meg, nem az egyház üdvözít, hanem Jézus Krisztus kell mindnyájunk megtartatásához. Láttuk, hogy az Atya kiárasztja az Ő Szentlelkét, aki képessé tesz meghallani a mennyei hívást, aki késszé és hajlandóvá tesz az őszinte bűnbánatra és a megtérésre. Az Atya Lelke dönti le a mai bálványokat is: az „egyház bálványt”, a „méltóságok és címek bálványait”, a „vallásosság bálványát”, a „hagyomány bálványt”, s juttat el a reformátori hitigazságra: mindezek mellőzhetőek, mindezek csak eszközök (lehetnek, ha jól élünk vele), de Krisztus nélkül senki sem juthat az Atyához, senki sem lehet kedves Őelőtte, nem állhat meg a Felséges Isten jelenlétében.

A mai igénk arról beszél, mi lesz azokkal, akik a bűnbánat és a megtérés kegyelmi idejét elengedik, nem veszik komolyan. Joel próféta látomása két csoportot szólít meg: a népeket és a választott népet. Előbbieket az ítéletre, a büntetésre hívja Josáfát völgyébe, míg sajátjait a győzelemre, a diadalra. A harc még meg sem indul, még el sem kezdődik, már tudható, hogy ki a győztes! Bár az egyik oldalon sok nép van, amelyik nagy erővel vonul fel Isten és az Ő Felkentje ellen, s a másik oldalon ott vannak a békés munkások, az egykor gyáva, de most Lélek által megerősített „Isten vitézei”, a csata végkimenetele nem kérdéses. Mert bár a szent háborút, a hit harcát Isten pneumatikus népe harcolja meg, de a győzelmet maga Isten adja, s a végítéletet maga az Úr hajtja végre „minden Ő ellenségén”. Már gyűlnek a népek, s már most is „Hatalmas tömeg van az ítélet völgyében…”, és jaj annak, akiket közöttük ér utol az Úr nagy és félelmetes napja, amelyen ítéletet tart minden élő fölött; amelyen igazságot tesz bárány és bárány között; amelyen külön választja egymástól a juhokat és a kecskéket, a búzát és a konkolyt, az üdvözülőket és az elkárhozókat. Jaj annak, aki nem a kevés, megtérő maradékhoz, hanem ahhoz a hatalmas tömeghez tartozik, mert ha valaki csak az ítélet napján szembesül azzal, hogy az ÚR az Isten, az menthetetlenül odavész, mert ott már elvétetik a megtérés lehetősége. Aki a kegyelem idején az istentelenek életvitelét élte, a bűnösök útját járta, az Urat ignorálók, kinevetők székében pihent, annak az Úr napján már nem lesz lehetősége kiszállni az addigiból.

Vérfagyasztó az a tény, amit Joel elénk ad. Nem riogatni akar az Úr, hanem el akarja érni az ingerküszöbünket, hogy vegyük végre komolyan a hívó szót és a Krisztusba vetett hit által megmeneküljünk. Az ítélet völgyében lévő hatalmas tömegnek nem Istene az ÚR. És bizony, életveszélyben vagy te is, ha ott vagy közöttük!