„ Tartsatok szent böjtöt, hirdessétek ki, hogy ünnep lesz! Gyűjtsétek össze a véneket, az ország minden lakóját Isteneteknek, az ÚRnak a házába, és kiáltsatok az ÚRhoz! ” (14d)

Joel idejében az országot egy hatalmas természeti katasztrófa, egy több hullámban pusztító sáskajárás tarolta le. Átélni azt, hogy pár nap leforgása alatt egy gazdagon termő vidékből holdbéli táj lesz, sokkolóan megsemmisítő. A katasztrófa következtében a bőségből ínség, a reménységből kétségbeesés és aggódás lesz, az örömből sírás. Leáll az istentisztelet, leáll az élet, minden ami addig biztonságot és stabilitást adott, egyszerűen eltűnik. Talán éltünk már meg mi is hasonlót a saját életünkben. Mit tehet ilyenkor az ember? Mire hív, mire tanít bennünket a Szentlélek Joel könyvén keresztül?

Joel idejében, a nagy jólétben naponta zavartalanul megtörtént az áldozatok bemutatása, hétről-hétre volt istentisztelet, volt tanítás, és mégis olyan döbbenetes, hogy most, amikor mindezt a gyakorlatban kellett volna alkalmazni, a nép, de még a lelki vezetők is a kesergésnél, a jajgatásnál, a letargiánál nem jutottak tovább. Mivel egy nép lelki egészsége a lelki vezetőinek Istenhez fűződő élő kapcsolatától függ, Isten első renden hozzájuk küldi az Ő prófétáját és őket hívja bűnbánatra. Nektek kellene tudni első renden, hogy ha minden jó és rossz az Úrtól jön, akkor Vele kellene rendezni az életeket. Miért nézitek ölbe tett kézzel a nép szenvedését, a templom kiürülését, az áldozatok megszűnését, a források elapadását? Isten nagyon konkrét a lelki vezetők irányában, mert rájuk bízta az Ő népét. Biztosan nagyon kellemetlen volt hallani az akkoriaknak a prófétai szót: Öltsetek gyászruhát, azaz bújjatok ki a kényelemből! Hadd dörzsölje, hadd bökje a bőrötöket az a durva zsákruha! Igenis emlékezzetek arra, mire hívott el benneteket az Úr! Mert amíg elkényelmesedtetek, a nép eltávolodott szívében az Úrtól. „Gyászruhában töltsétek az éjszakát, Istennek szolgái!” Szánjátok végre oda magatokat „munkaidőn túl” is. Virrasszatok és böjtölve imádkozzatok, sírjatok az Úr előtt, mert megszűnt egy lelki alkalom a templomban! „Gyűjtsétek egybe a presbitereket”! Emlékeztessétek az elhívásra őket! Hívjátok együtt a népet az Úr elé! Isten rátok bízta az övéit, s egykor tőletek kéri majd számon. Éppen ezért ne legyetek tétlenek a lélekmentés dolgában! Akiben benne él a Biblia Krisztusa, az maga is ezzel a prófétai lelkülettel ébred és ébreszt minden élethelyzetben. Krisztus egy pillanatra sem felejtette el, hogy az Atya Őt azért küldte, hogy megkeresse és megtartsa az elveszetteket, s hogy a világ üdvözüljön általa. Jézust nem érdekelte a kényelem, sokszor a fejét sem volt hová lehajtsa. Nem érdekelte a munkaidő, imádkozott, böjtölt, sokszor éjszakákat virrasztott át egy-egy szolgálat előtt. A lélekmentésért elszenvedte a megaláztatást, az ütéseket és a kereszthalált is, hogy nekünk örök életünk lehessen. Éppen ezért, ma Joel szavaival hív benneteket az Isten, hogy betegségben, gyászban, pénznélküliségben, megszakadt kapcsolatokban, hiányok és veszteségek közepette a papokkal: lelkészekkel, presbiterekkel, lelki szolgálattevőkkel együtt: „… az Úrhoz kiáltsatok!”