Lehetőség

„Ne rágalmazzátok egymást, testvéreim. Aki testvérét rágalmazza vagy ítélkezik felette, az a törvényt rágalmazza, és a törvény felett ítélkezik. Ha pedig a törvény felett ítélkezel, nem megtartója, hanem ítélőbírája vagy a törvénynek. Egy a törvényadó és az ítélőbíró, aki megmenthet és elveszthet. De ki vagy te, hogy ítélkezel felebarátod felett? Tehát akik azt mondjátok: Ma vagy holnap elmegyünk abba a városba, és ott töltünk egy esztendőt, kereskedünk és nyereséget szerzünk; azt sem tudjátok, mit hoz a holnap! Mert a ti életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik. Inkább ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja és élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni. Ti azonban most kérkedtek elbizakodottságotokban: minden ilyen kérkedés gonosz. Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.”

Jakab 4, 11-17

Egy híres balettművész vallott az életéről. A sikereiről, a művészete csúcsáról és arról, amikor rájött, hogy mindez milyen múlandó. A siker magányában értette meg, hogy az élet csak egy lehelet, és csak akkor van értelmes folytatás, ha onnan felülről, a minden jónak adójától kérünk és fogadunk el mindent az életben. Amiről az apostol ír, éppen erre figyelmeztet ma is. Rágalmazás, törvénykezés, ítélkezés, tervezés, nyereség. Ismerős fogalmak, mert ezek jellemzik az önző, csak magára néző embert, azt a fajta szemléletet, amelyik nem akar semmit jobban, mint hogy mindent megszerezzen magának. Eközben, ebben a kíméletlen harcban elveszít mindent, amire lehetőséget kapott. A társat, a barátot, a gyermeket, végső soron az életet. Mert lehet, hogy egy villámzivataros éjszakán arra riad, hogy nincs tovább és a vágyott gazdagságot nem tudta megragadni, de közben mindent elmulasztott, ami maradandó érték lehetne. Marad az üresség, a bizonytalanság a jövőt illetően, és a veszteség. Mert lehetett volna tenni a jót, de nem ez számított, csak a láthatóra tekintő, csak a maga hasznát szem előtt tartó akarás. Ez az, ami hirtelen összeomlik és füstté válik. Pedig az Ige szüntelen figyelmeztet erre. Mégis elfelejtjük, mégis „túl toljuk”, ahogyan azt a filmbeli híres mondat is jelzi. Ma azt a nagy lehetőséget lehet megragadni, hogy tegyük a jót. Azt a jót, amire maga a jó Mester tanított. Először is felé, a minden jónak adója felé fordulhatunk, és ha már részesei lettünk mindannak, amivel körbeölelt, adjunk másnak is ebből a jóságból, mert végső soron az örök életre megtartó életprogramot kínálja számunkra Isten. ”Milyen jó volna jónak lenni. Buzgóságban sohasem lohadni, Semmit se kérni, el se venni, Nagy hűséggel mindent szeretni: Milyen jó volna mindig adni”(Ady)