Alázat

„Honnan vannak viszályok és harcok közöttetek? Nem a tagjaitokban dúló önző kívánságok okozzák-e ezeket? Kívántok valamit, és nem kapjátok meg, öltök és irigykedtek, de nem tudtok célt érni, harcoltok és viszálykodtok. Mégsem kapjátok meg azért, mert nem kéritek. Vagy ha kéritek is, nem kapjátok meg, mert rosszul kéritek: csupán élvezeteitekre akarjátok azt eltékozolni. Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok-e, hogy a világgal való barátság ellenségeskedés az Istennel? Ha tehát valaki a világgal barátságot köt, ellenségévé válik az Istennek. Vagy azt gondoljátok, hogy az Írás ok nélkül mondja: „Irigységre kívánkozik a lélek, amely bennünk lakozik?” De még nagyobb kegyelmet is ad, ezért mondja: „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmét adja”. Engedelmeskedjetek azért az Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek. Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg a kezeteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg a szíveteket, ti kétlelkűek. Gyötrődjetek, gyászoljatok és sírjatok, nevetésetek forduljon gyászra, örömötök szomorúságra. Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és ő felmagasztal titeket.”

(1-10)

Döbrögi uraság neve hallatán, talán mindenkinek felrémlik a Ludas Matyi története. Az az örök emberi harc, ami az önzés, az irigység, a gőg miatti viszálykodás mintapéldája. De mielőtt bárki elhamarkodottan ítéletet mondva odaállna a maga igazságáért vesszőző fiú mellé, olvassa csak végig ezt a néhány igeverset. Mert van úgynevezett emberi igazság, meg egy ezen felül lévő, ami igaz emberré tehet. Ugyanis akinek a példája szerint élhetünk, szerethetünk és igazságról beszélhetünk, megalázta magát. Olyan mélységes alázattal fordult az ember felé, hogy vállalta a kereszthalált is érte. Nem háromszor akarta visszaadni az elszenvedett sérelmekért a büntetést, hanem azt tanította, azért halt meg, hogy hetvenszer hétszer is bocsánatot adjon a bűnösnek. Mekkora alázat kell ehhez! Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, tanácsolja az apostol. Nem akárki, hanem az ég és föld Ura előtt, a megváltó Jézus Krisztus előtt. Aki előtt nem a magunk igazának kell érvényt szerezni, hanem éppen ellenkezőleg, azt kell belátni alázattal, hogy semmi igazságunk nincs. Mindenki vétkezett és híjával van az Isten dicsőségének, éppen ezért szorulunk rá az Övére. Az Ő igazsága, az Ő dicsősége pedig kiemelhet és felemelhet és tovább enged a magunk igazából. Megtanít arra az alázatra, amelyik a másikban is meglátja az embert, akinek Megváltóra van szüksége. Ez az a pillanat az életünkben, amelyikben Isten felmagasztaltatik!