A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.
„… Aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt.” (6)
A mai naptól Jakab levelének verseit kínálja a Bibliaolvasó Kalauz. Állítólag Luther Márton kevésbé kedvelte. MÍg mások épp azért igen, mert fókuszba kerülnek a cselekedetek, előszeretettel tanulmányozzák minden egyes szavát. Jakab hasonlata ebben a versben meglehetősen képies. Becsukjuk a szemünket és már látjuk is, ahogy hullámzik a tenger víztömege. A partról figyelve (tehát kívülállóként) szép, ellenben hajóból vagy csónakból nézve minél nagyobb a hullám, annál félelmetesebb. Külső szemlélőként a másik kételkedését megesik, hogy nem értjük, elbagatellizáljuk. Egész hamar végig is gondoljuk, hogy ugyanabban, vagy hasonló cipőben járva mi hogyan cselekednénk, tennénk másként. Nehezen gyógyuló fekély a kételkedés. Az édesapa, aki fiát a gyógyulás reményében vitte Jézushoz, hiába tudta, hogy az áldott orvossal beszélget, a számos kudarc miatt (még a tanítványok sem tudtak neki segíteni) némi kételyt mégis megtartott magának. Jézus szavára – „Minden lehetséges annak, aki hisz.” – ezt a választ adta: „Hiszek! Segíts hitetlenségemen!” Pedig nagy ajándékunk, hogy Jézus által kérhetünk, s amit csak kérünk az Atyától az ő nevében, megadja, hogy örömünk teljes legyen. Nemcsak az ima meghallgatása terén veszélyes a kételkedés, a hitet is megpróbálja. Ismerek olyat, aki nem egy felekezet és vallás tanításaiba azért ásta bele magát, mert maga sem tudja, miben higgyen. Hála Istennek, mert a kételkedést Szentlelkével meg tudja bennünk semmisíteni. Ne kételkedj, hanem hidd, hogy az Úr meghallja imádat és cselekszik is. Kérj és adatik, keress és találsz, zörgess és megnyittatik neked.