"Használhat-e az ember Istennek? Hiszen csak önmagának használ az okos." (2)

Ha egy szóval kellene hirtelen jellemeznem e mai világot, ezt mondanám: haszonelvűség. Minden arról szól ma, hogy van-e haszna? Arra hajt a tudomány, hogy valami jól használható legyen. Kikísérletezünk módszereket, melyekkel gyorsan célhoz lehet érni, jól használhatóak, gyógyításban. Eszközök alakításának is ez az értelme: jól használhatóak legyenek a technikában, szerelésben, háztartásban.

Sajnos az ember is használhatósága szerint értékes. Erre utazik a hatalom, hogy célját elérje és ebben az emberélet sem drága. Sőt. De nem kell a hatalomig menni. Egymást is csak használati tárgynak tekintjük, még a szerelem is képes ide aljasodni, és a vallásról még nem is beszéltünk, annak legszentebb formáját is beleértve. Isten is eszközzé tud válni, akit nem önmagáért imád az ember, vagy mert hálával tartozik neki, hanem még az adományainkkal is lefizetjük, hogy befogjuk a szekerünkbe.

Kézenfekvő ebben az összefüggésben Elifáz kérdése: Használhat-e az ember Istennek? Hiszen csak önmagának használ az okos. Azt jelenti ez, hogy Isten profitál-e valamit az emberből, ha minden a haszonról szól, mint az üzletben. Aki vállalkozásba kezd, hasznot remél. Még szép. Nem szerelemből épít fel valaki egy üzletet. Istennek is akkor ez lehet a célja. De mi haszna az emberből?

Ez logikus, ha Istent értelmesnek tartjuk, mert az okos a maga hasznát keresi, akkor Ő is, ha esze van, hasznot húz az emberből, ha egyáltalán tud. Erre utal Elifáz, mert ezzel akarja leszerelni Jóbot, aki biztos Isten iránti hűségében. Elifáz ezzel szemben azt bizonygatja, hogy Jób hűsége nem befolyásolja Istent, mert abból neki semmi haszna (Jób 22,4), vagyis istenfélelme nem lehet oka szenvedésének. Márpedig ha ez igaz, akkor csak bűnei lehetnek a háttérben.

Amit Elifáz elfelejt, az az érem másik oldala: ha Istennek nincs haszna az ember hűségéből, akkor csak annak ellentéte lehet igaz, ezt kívánja a logika. Ami nem igaz, annak az ellentéte igaz. Vagyis nem Istennek, hanem az embernek van haszna az istenfélelemből.

Elifáz teológiája haszonelvűségben gyökerezik, csak elfelejti, hogy saját magára is igaz a logika: az Ő istenfélelmével sem megy sokra Isten, pedig ő is Istenből él. Gondolatai jók, csak Jóbnak ebből semmi haszna.

Elifáz nem ismeri azt a szeretetet, mely nem keresi a maga hasznát (1Kor 13,5). Elifázé helyett ebből a haszonelvűségből telhetne ma mások megértésére, hogy betöltsük hivatásunkat, de Elifáztól Pál felé is mozdulhatunk, aki Isten tiszteletének haszonelvűségét követi, amikor így gondolkodik: a kegyesség mindenre hasznos, mert megvan benne a jelen és a jövendő élet ígérete (1Tim 4,8). Pál sokra nézi a fizikumot, de számára az Isten előtt való megjelenés garantálja az életet. Elifázon keresztül nem profitált Jób az életből. És mások, rajtunk keresztül?