„Idősebb férfit ne dorgálj meg, hanem intsd mint apádat, a fiatalabbat pedig mint öcsédet, az idősebb asszonyt mint anyádat, a fiatalabbat mint húgodat: teljes tisztasággal.” (1-2)

A boltban vásárló, a bankban ügyfél, a munkahelyen alkalmazott, az utcabelinek szomszéd, a tanárnak diák, az orvosnak paciens… és lehetne még sorolni, hogy hol és kinek mi lehetek a mindennapok forgatagában. Nagyon szeretem azt az elgondolást, hogy gyülekezeti közösségünk egy nagy keresztyén család. Milyen mély és megszívlelendő Pál bölcsessége ma is, hogy hogyan viszonyuljunk egymáshoz korra és nemre való tekintettel a közösségben. Milyen áldott lehet az a gyülekezet, amelynek tagjai tudják, hogy apaként, anyaként, testvérként és nővérként lehetnek egymásnak. Akik tudják, hogy az emberi kapcsolatok szeretettel teljes gazdagsága van az „Isten házában, amely az élő Isten egyháza, az igazság oszlopa és erős alapja” (1Tim 3,15). Az egyház szerető család, és nem egy vállalkozás. A szeretet, bár mindig a másik ember javát keresi, mégis a körülményeknek megfelelően változik, hogy hogyan fejezem ki. Ebben a legkritikusabb, amikor a Krisztusban velünk együtt élő testvéreknek szóvá kell tenni valamit. Nem az a kérdés, hogy kell-e szeretetteljesen figyelmeztetnünk, hanem az, hogy hogyan? A családban az ember nem egyformán viszonyul az apjához és az öccséhez. Ugyanaz az a szóvá tétel, amely egy fiatalnak megfelelő lehet, egy idős ember esetében nem lenne helyénvaló. Sosem szabad megfeledkezni a gyermeki tiszteletről és szelídségről, amely idősebb férfinak, vagy asszonynak kijár. A fiatalabb nőkkel kapcsolatban pedig úgy árasszunk testvéri szeretetet, hogy kerüljünk minden olyan közeledést, amely bármilyen bizalmaskodáshoz vezethet.

Egy család tagjai vagyunk. Isten házanépe. Ez az egyetlen hely, ahol növekedünk hitben, és így formálódunk krisztusivá. Itt tanuljuk meg igazán szeretni egymást, miközben együtt dicsőítjük és szolgáljuk Megváltónkat.