„Valóban nagy a kegyesség titka: aki megjelent testben, igaznak bizonyult lélekben, megjelent az angyaloknak, hirdették a népek között, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségben.” (16)

A mai modern életvezető sikerkönyvek nagy része a tárgyától függően, általában a következőképpen hívja fel olvasói figyelmét: „a siker/a boldogság/az öröm (stb) 6 lépcsőfoka”. Egy modern útmutató talán úgy fogalmazna a kegyesség eléréséről, hogy a „kegyesség kiteljesedésének hat lépcsője”. Sorban megfogalmazná, hogy mit is kellene tennünk, hogyan kellene viselkednünk, hogy kegyesen éljünk. Elénk állítana egy listát azokról a dolgokról, tevékenységekről, hogy mit szabad tenni és mit nem. Amit azonban Pál Timóteusnak átad a kegyesség titkáról az egyáltalán nem erről szól, hanem hat olyan dolgot említ, amit Isten Jézus Krisztusban tett. A kegyesség titka egészen más, mint amit mi sokszor viselkedésbeli elvárásokkal írnánk le. A keresztyén kegyességben nem kell lépéseket követni, nem kell szokásokat kialakítani, nem kell előírt magatartásokba beleszorulni, nem kell elérendő teljesítménymutatóknak megfelelni. Egyszerűen azért nem, mert a kegyesség nem rólunk szól, hanem Istenről és az Ő „nagy kegyesség titkáról”. Nem erkölcsös viselkedésről vagy jó cselekedetekről van szó, hanem Istennel való kapcsolatról, amelyet Jézus Krisztus által alakíthatunk ki. Aztán természetesen az Istenhez hazatalált, az Őt szerető és dicsőítő magatartásunkban e kegyesség kibontakozik. Minden ideális elvárás, amelyet Pál az egyházi vezetésről, diakóniáról és természetesen Isten házanépéről és gyülekezetéről elmondani kívánt, az Krisztus művéből fakad és hozzá vezet. E nagyszerű hat soros himnusz Krisztusa a lényeg (nem véletlenül van a levél közepén). Ő teszi lehetővé az istenfélő magatartást. „Isten házanépe” vagyunk. Gyülekezet. Mi vagyunk „az élő Isten egyháza.” Mi együtt vagyunk „az igazság oszlopa és alapja.” (15. vers). A legkisebb gyülekezet is oszlop és alap, amelyen az evangélium igazsága magasan áll. Micsoda felelős kiváltság ez minden gyülekezetnek, kicsinek és nagynak egyaránt! És amit Krisztusról hiszünk és vallunk, az a kegyesség és istenfélelem titka. Őnélküle és nem Őbenne élve ezt megérteni nem lehet. Tehát:

Hisszük és valljuk, hogy Krisztus testetöltése és feltámadása által nekünk kinyilatkoztatott – „megjelent testben, igaznak bizonyult lélekben”.

Hisszük és valljuk, hogy bizonyságot tesz Róla menny és föld – „megjelent az angyaloknak, hirdették a népek között”.

Hisszük és valljuk, hogy uralkodik földön és mennyben – „hittek benne a világon, felvitetett dicsőségben”.

Mi vagyunk az egyház, és mivel ilyen Krisztust vallunk, Vele tudunk (és persze kell is) úgy megélni a kegyességet, hogy Neki szerezzünk dicsőséget. Ahogy az apostol mondja egy másik gyülekezetnek: „Akár esztek tehát, akár isztok, vagy bármi mást tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek! (1Kor 10,31)