„Mert akik jól szolgálnak, azok szép tisztességet szereznek maguknak, és nagy bátorságot nyernek a Jézus Krisztusba vetett hit hirdetésére.” (13)

Napjainkban sokszor szembe állítják az egyház intézményeit és gyülekezeteit. Fel-fel hangzik, hogy egyházunk túlságosan eltolódott intézményi felé. Érthető ez, hiszen egyfajta csalódottság hallható ki ebből a kritikából, mert a 2013-as nagy „boom” óta (amikor köznevelési és szociális téren is több intézmény került a fenntartásunkba) nem igazán érhető tetten missziói hozadéka, gyülekezeterősítő és gyülekezetépítő haszna ennek a folyamatnak. A kérdés, hogy egyáltalán kell-e lennie ilyennek? Véleményem szerint bármit is tesz az egyház, az misszió. Álandó küldetésben vagyunk, tehát olyan nincs, hogy ne legyen tevékenységünknek missziói aspektusa. Ily módon a diakóniának – vagy ha úgy tetszik, akkor a szeretetszolgálatnak is megvan a sajátos missziói küldetése. Mit is mond Pál? „Mert akik jól szolgálnak, …. nagy bátorságot nyernek a Jézus Krisztusba vetett hit hirdetésére”. Éppen a szeretetszolgálat nemes feladatának elvégzése által válnak a hit terjesztőivé, az Ige hirdetőivé. A diakónia minden keresztyén ember „tisztességes” feladata. Minden keresztyén diakónus, még ha ezt nem is tudja. Ne várjunk a másikra, ne várjuk azt, hogy majd az erre „szakosodott” testvérek elvégzik a munkát, hanem merjünk bátran odalépni azokhoz, akiknek szüksége van ránk. Egy pozitív megnyilvánulásban, egy mosolyban, vagy akár egy kézfogásban már ott lehet a diakónia.

A diakónia forrása Isten szeretete, amelyet Jézus Krisztusban kijelentett, és általa kinyilvánított, hogy végsősoron Ő az ember testi-lelki gyógyulását, helyreállását, Istennel és emberrel való kapcsolatának a rendezését akarja. Jézus életében, emberekhez való lehajlásában Isten indulata és terve lett láthatóvá, az ahogyan Ő viszonyul az emberhez: a kiközösítettekhez, a betegekhez, a szenvedőkhöz, azokhoz, akiknek fáj, akik gyengék, akiknek az élete darabokra tört.

Krisztus követőjeként nem cselekedhetek másként, csak úgy, hogy a rászoruló felebarátomat tetteimmel segítem. Krisztus szeretete az, ami szorongat és kötelez, hogy hitem cselekvő szeretetben nyilvánuljon meg. Erre az indíttatást belülről a Szentlélek adja, ily módon a keresztyén akaratlanul is diakónussá válik. Amit Jézus tett tovább kell folytatódnia tanítványai életében, a gyülekezet közösségében. Merjünk merészen gondolkodni: a diakóniában Krisztus műve folytatódik tovább – természetesen csakis Szentlelkének ereje által, de Isten ebben minket használ.