„Igaz beszéd ez: ha valaki püspökségre törekszik, szép feladatra vágyik.” (1)

Az Egyesült Államok sokat vitatott elnöke, Harry S. Truman mondta, hogy „ha nem bírod a meleget, akkor maradj távol a konyhától”. Azaz, ha elvállalsz egy feladatot, akkor a vállalnod kell az ezzel járó elvárásokat is. Így van ez az egyházban is. Sokat lehetne elemezni, hogy a püspökként fordított tisztség valójában mit is takart eredetileg, de messze vezetne bennünket a lényegtől. Az biztos, hogy olyan gyülekezetvezető, vagy több gyülekezet felvigyázója, aki e tisztség betöltésével egy szép és nemes feladat elvégzésére vállalkozott. Ez a rész most róluk szól és nem a gyülekezet tagjairól. Habár éppen a gyülekezeteknek lehet fontos biblikus tanítás, hogy milyen legyen a lelkipásztor, presbiter vagy bármilyen ismert gyülekezeti tisztséget vállaló testvér, és persze végsősoron, hogy milyen legyen maga a gyülekezeti tag is.

Amire törekedni kell az nem egy pozíció, hanem egy feladat, nem hatalomgyakorlás, hanem szolgálat. Tizenhat (!) kritériumot támaszt az apostol a keresztyén vezetővel kapcsolatban. Az evangélium érdekében meg kell szívlelnünk üzenetüket. Magasra kell emelnünk a lecet, és ott is kell tartanunk. Az egyházi vezetés nem politikai pozíció, amelyet magunknak kell ügyes kampánnyal megszerezni. Isten egyházának gondviselőit nem a népszerűség határozza meg. Olyan embereknek kell lenniük, mint amilyeneket Pál itt Timóteusnak jellemzett. A gyülekezetnek pedig fel kell ismernie, hogy kik ők. Hogyan? Abból, hogy nem magukra mutatnak -amúgysem lehetne maradéktalanul teljesíteni az elvárásokat, legfeljebb konvergálni ezekhez -, hanem arra, aki a megváltást és a nagybetűs Életet elhozta nekünk. Akik ismerik Jézust, és tudják, hogy nem ők az egyetlenek, akiket Krisztus elhívott, és nem azért lettek kiválasztva, mert különbek, hanem azért, hogy szolgáljanak Neki.