„Igaz az a beszéd, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok.” (15)

Jézus Krisztus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse. Tehát a bűnösökért. Nem azért, hogy az önigazultakat, a magukat igaznak gondolókat vállon veregesse. Nem azért, hogy kinyilvánítsa a világ előtt, hogy az igazaknak van igaza, a bűnösök meg hadd pusztuljanak a pokol mélységeiben. Nem. Ő azért jött, hogy a bűnösöket üdvözítse.

Ezért aztán nem is jöhet Jézus Krisztushoz más, csak bűnös ember. Az igazakkal ő nem foglalkozik. Mármint azokkal, akik úgy gondolják, hogy ők jók, igazak, jobbak, mint más: vagyis a maguk szerint igazakkal. Jézus azokhoz jött, és azokat fogadja tárt karokkal, akik tudják magukról, hogy bűnösök, és saját erejükből soha nem lehetnek elegendők a mennyországhoz. Azokért jött, akik tudják, hogy hiányosságaik vannak, és akarnak, készek változni. Akik közül – saját bevallása szerint – Pál az első.

Ha belegondolunk, talán pontosan emiatt hihető Pál evangéliuma, talán pont ezért voltak olyan sokan, akik személyesen találkoztak vele és mély, megtartó hitre jutottak az igehirdetéséből: mert Pál egyáltalán nincs eltelve magától. Itt, a pályafutása vége felé, amikor ezt a levelet szeretett (fogadott) fiának megírja, sok-sok szolgálatban letöltött év, számtalan elsöprő siker és átélt megpróbáltatás után még mindig ott van benne az őszinte alázat: tudja, honnan jött, emlékszik rá, hogy Saulból lett Pál (Paul), és csak azóta van helyes vágányon az élete.

Ezreknek hirdette meggyőzően Krisztus evangéliumát egy olyan korban, amikor a szónoklat külön tudomány volt, olyan városokban, ahol a legnagyobb ókori bölcsek és szónokok, illetve tanítványaik éltek. Képes volt mégis úgy kifejezni magát, úgy érvelni, úgy elmondani Krisztus igazságát, hogy százak tértek meg szavai, életpéldája alapján, és követték a Megváltót. Egy olyan korszakban, amikor a vallási irányzatokból nagyobb volt a választék, mint ahány fogás szerepelt egy fényűző római patrícius vacsorán.

Ha valaki sikerekkel büszkélkedhet az evangelizáció terén, akkor az Pál apostol. Ha valaki eredményes munkásnak tekinthető, az ő. Ha valakinek a neve évezredek óta hangzik minden szószékről, az is ő. Minden lehetősége és alkalma meglett volna, hogy elteljen az eredményekkel, hátradőljön, és azt mondja, amire sok nagyszerű lelki vezetőnek kísértése van: így kell ezt csinálni! Pál mégsem teszi. Ehelyett folyamatosan kész felülvizsgálni önmagát, gondolatait, tanítását, és a legfontosabb, amit így a pályafutása vége felé kiemel a maga és Jézus Krisztus kapcsolatáról, az a „hosszútűrés”.

Pál úgy beszél magáról, hogy ő az első a bűnösök sorában, a legrosszabbak egyike, aki kizárólag kegyelemből maradhatott meg, azt is csak úgy, hogy Jézus végtelen türelemmel, „hosszútűréssel” közeledett hozzá. Ezért olyan hiteles, amit mond. Ezért tudunk erőt meríteni belőle a kudarcainkban, ezért van bennünk reménység szeretteink, ismerőseink miatt, akik eszünkbe jutnak, ha Jézus végtelen türelméről, vagy a küldetésének céljáról gondolkodunk: Jézus a végletekig elment, életét adta azért, hogy a bűnösöket üdvözítse, és a végletekig vár is rájuk, hogy üdvözülni akarjanak. Ahogyan megtette Saulért, és Pál lett belőle, úgy megteszi értünk, barátainkért, szeretteinkért, ismerőseinkért, hogy mi is eszközeivé váljunk hatalmas tervének megvalósításában.