„Az Úr pedig irányítsa szíveteket Isten szeretetére és Krisztus állhatatosságára.” (5)

Hogy milyen Isten szeretete, arról keresztyén emberként talán sokat hallottunk már. Isten feltétel nélkül szeret, mindenkit szeret, mindenkit elfogad. De egyben féltőn is szeret: nem szenvedheti a bűnt, a rosszat, az alattomosságot, a kétszínűséget, és ettől szeretné, ha mi is távol tartanánk magunkat, hiszen csak így lehetünk az Ő közelében.

De vajon mit jelent, milyen lehet Krisztus állhatatossága? Az a szó, ami itt szerepel, egyszerre jelent türelmet, kitartást, várakozást, egy szóval: állhatatosságot. Ez az egyetlen kis szó elénk idézheti az ajtó előtt álló, finoman zörgető Jézust, aki kitartóan és türelmesen zörget újra és újra a szívünk ajtaján. Felidézhetjük a türelmesen magyarázó Jézus alakját, aki háromszor is elmondta, hogy mi fog vele történni nagypénteken, mégis készségesen magyaráz húsvét után is.

Pál apostol azt kéri Istentől, hogy irányítsa a thesszalonikaiak szívét Isten szeretete és Krisztus állhatatossága felé. De vajon miért? Erre is választ ad e rövid a szakaszban: „Mert nem mindenkié a hit.” (2.v.)

Tehát: nem mindenkié a hit? Pál apostol szerint nem! Mintha megrántaná a vállát és széttárná tehetetlenül a kezét, néhány egyszerű szóval kimondja: Nem, a hit nem mindenkié. Nem mindenki akarja, nem mindenki kész befogadni, és nem mindenki tud megelégedni vele. Hatalmas erő és talán mondhatjuk: biztatás is van ebben a rövid kis mondatban.

Mert gyakran gondoljuk, hogy kevesen vagyunk a gyülekezetben. Ez persze relatív, de mi számokban gondolkodunk. Ilyenkor pedig elkezdünk hibát és hibást keresni. Ebben nagy segítségünkre vannak azok, akik nem, vagy csak néha jelennek meg az istentisztelet közösségében, hiszen ők pedig mentséget keresnek. Így aztán hibáztatjuk a rendszert, a kereteket, a zenét, a szavakat, és leginkább magunkat, mert valamit biztosan rosszul végzünk, ha nem tudunk számbeli eredményekkel büszkélkedni.

Pál apostol pedig közel 2000 év távlatából egyszerűen azt mondja: nem mindenkié a hit! Az Úr napját – bármikor érkezzen is el - megelőzi a hittől való elszakadás, lesznek emberek, akik a tévelygés hatalmának kiszolgáltatva elhisznek mindenféle hazugságot, és a hamisságban gyönyörködnek (2,3.10-11). Mert egész egyszerűen nem mindenkié a hit. Ez nem a hit hibája, nem az igazság evangéliumát hirdető emberek hibája, nem a keretek vagy a formai-műfaji jellemzők hibája, hanem azoké, akik elhisznek bármit, amit a szalagcímek mondanak, csak azt nem, hogy Jézus Krisztus egykor valóban itt járt a földön.

Ezen a ponton következik Jézus Krisztus állhatatossága: attól, hogy nem mindenkié a hit, és hogy vannak elvetemült, gonosz emberek, nekünk még mindig az a legfontosabb dolgunk, hogy terjedjen az Úr igéje (3,1). A mi dolgunk az, hogy hirdessük Krisztust, hogy elmondjuk, mit jelent Ő nekünk, hogy a Benne való hitünk köré szervezzük az életünket. Ehhez pedig engedjük, hogy az Úr irányítsa a szívünket az önmarcangolás helyett az Isten szeretetére és a Krisztus állhatatosságára, hogy dicsőítsék minél többen az Ő szent nevét!