Könnyű azt mondani!

"De hűséges az Úr, aki megerősít titeket, és megőriz a gonosztól. Bizalmunk van az Úrban irántatok, hogy amit elrendelünk, azt megteszitek, és meg is fogjátok tenni. Az Úr pedig irányítsa szíveteket az Isten szeretetére és a Krisztus állhatatosságára. Testvéreim, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében parancsoljuk nektek, hogy tartsátok távol magatokat minden olyan testvértől, aki tétlenül és nem a szerint a hagyomány szerint él, amelyet tőlünk vettetek át."

(3-6)

Ebben a néhány igeversben Pál apostol arról beszél, hogy miért hirdették az evangéliumot Thesszalonikában, mi volt az indítékuk, és mi nem volt az indítékok között. („nem is tisztátalan szándékból, nem is álnokságból. … soha nem léptünk fel hízelgő beszéddel, sem leplezett kapzsisággal… nem is vártunk emberektől dicsőséget, sem tőletek, sem másoktól.”) Pál nem csupán a saját, hanem a munkatársai nevében is beszél. ( Kis kitérőként: Milyen jó valakivel úgy együtt dolgozni, hogy teljesen megbízhatok benne, mert ismerem a szándékait, és biztos lehetek afelől, hogy megegyeznek az enyémmel! Nagy ajándék ez!) Hogy miért volt szükséges erről írnia? Talán volt(ak), aki(k) más állított(ak) róla; volt(ak), aki(k) megvádolták mindazzal, amit itt felsorolt. Isten szolgái életében előfordul az ilyesmi… De Pál azt mondja: ők úgy hirdették az evangéliumot, mint akik nem az embereknek akartak tetszeni, hanem a szívüket vizsgáló Istennek. Nem az embereknek akartak „megfelelni”, hanem Istennek. Vajon könnyebb Neki megfelelni? Hiszen ahány ember, annyiféle elvárás, Isten „legalább csak EGY” személy, aki -ráadásul, mint tudjuk: tegnap, ma és mindörökké ugyanaz- nem változtatja a véleményét, és világosan közli az akaratát! Vagy nehezebb? Hiszen a szívünkbe lát, és sokkal mélyebben ismer, mint bárki, és valóban tudja, látja minden szavunk, tettünk mozgatórugóját, és épp ezért „nem lehet csalni”! Őt nem érdekli a látszat, pontosan tudja, mi van mögötte! Hogy könnyebb, vagy nehezebb Neki megfelelni, mint az embereknek, azt mindenki maga tapasztalhatja a saját életében, de hogy egészen más, abban egészen biztos vagyok. A dolog nehézsége leginkább abban áll, hogy könnyű azt mondani, hogy az Istennek szolgálunk, könnyű azt mondani, hogy őszinte, tiszta szívvel, tiszta szándékokkal tesszük ezt; de hogy valóban így van-e, azt nagyon nehéz bizonyítani, bár vannak ráutaló jelek, amiket Pál is felsorol néhány igeverssel később. De a valóságot minden esetben csakis maga Isten látja igazán. Az emberek nem; ők vagy elhiszik, hogy őszinték a szavaink, vagy kételkednek benne. Talán soha semmivel nem élt vissza a történelem során oly sokszor az ember, mint Isten nevével. S talán soha, senkinek nem vonták úgy kétségbe az őszinteségét, mint azoknak, akik a legtisztábban, legodaadóbban szolgálták Istent a történelem folyamán. Gondoljunk csak Jézusra! Ám az, hogy Isten a szíveket vizsgálja, vigasz és erő is abban a helyzetben, ha vádolnak. Mert biztosan tudhatod-mint Pál és munkatársai-, hogy Isten tudja az igazságot, Ő látja, hogy mit miért teszel, s melléd áll, ha kell. Ő tudja, hogy csak „könnyen beszélsz”, vagy valóban úgy van, ahogy mondod. S az, hogy Ő tudja, épp elég.