"De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek."(7)

“Járt utat a járatlanért fel ne add!” Ismerhetjük a mondást, de ha még nem ismerjük, akkor tanuljuk meg, ugyanis nagy igazság van benne! Az ismeretlen, új utak legalább annyi buktatót és csapdát rejtenek, mint amennyi kalandot és érdekességet ígérnek. Mindenki tudhatja ezt, aki már egy erdei túrán úgy határozott, hogy felfedez egy kevésbé ismert, nem igazán kitaposott utat. Mindenki tudhatja, aki még úgy nőtt fel, hogy papírra írta a levelét és csekken fizette be a számláit, de ma már rákényszerül, hogy számítógépet és internetet használjon. Mindenki tudhatja, aki próbált már ki valami újat tanulni, vagy megújítani az életében. Sokkal könnyebb a régi megszokott utakon járni. Sokkal könnyebb a megszokott dolgokat csinálni, mert az biztonságot ad, mert sokszor már becsukott szemmel is meg tudjuk csinálni.

Viszont ha mindig a megszokott úton, maradunk, akkor nem sok jóra számíthatunk. Ha mindig csak a megszokott, ismert dolgok töltik ki az életünket, akkor előbb utóbb a világ változása veszélyeztetni kezdi a mi kis zárt világunkat. Persze létrehozhatjuk a saját kis szigetünket, birodalmunkat, elvonulhatunk a világtól, de előbb utóbb már nem lesz hova visszahúzódnunk. Ennek a világnak része a változás. Már csak azért is, mert az ÚR újjá akar teremteni mindent. Már csak azért is, mert ez a világ, ahogy most van, meg fog szűnni egyszer. Ez a világ és benne a mi életünk is véges. Meg kell változnunk, át kell változnunk. Pál erről beszél, amikor titkot árul el a korintusiaknak: “nem fogunk ugyan mindnyájan meghalni, de mindnyájan el fogunk változni. Hirtelen egy szempillantás alatt, az utolsó harsonaszóra; mert meg fog szólalni a harsona, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk. Mert e romlandó testnek romolhatatlanságba kell öltöznie, és e halandónak halhatatlanságba.” (1Kor 15,51-53)

Nem könnyű feladni a járt utat. Különösen akkor, ha már olyan sok tanulást és erőfeszítést belefektettünk abba, hogy ebben az életben boldoguljunk és előrehaladjunk. Az ismeretlen, amiben járatlanok vagyunk, mindig nagy kihívás elé állít minket. Vállalni kell, hogy esetlenek, bizonytalanok, kiszolgáltatottak leszünk. Ez nehéz. Különösen akkor, amikor az Isten országa felé vezető útról, a feltámadás útjáról van szó. Ez még a legbátrabbakat is félelemmel és bizonytalansággal tölti el. Mi segíthet ilyenkor? Valaki, aki már járt az úton. Valaki aki ismeri az utat. Valaki, akiben megbízhatunk. Valaki aki vezet bennünket, aki megvéd és szeret minket. Van ilyen segítőnk. Van ilyen vezetőnk. Jézus. Aki azért halt meg, és támadt fel a halottak közül, hogy tudjuk, hogy Ő nem csak ismeri az utat, hanem Ő maga az Út. Előttünk jár, utat mutat. Péternek is ezt üzente az angyal: hogy Jézus előttük jár. Előre megy. Előre ment Galileába is, és ha az Ő útját követik, akkor találkoznak majd vele. Előttünk jár az örök élet útján, hogy megláthassuk majd mi is őt.

Mi se adjuk fel a járt utat a járatlanért. Csak a saját útjainkat adjuk fel, és járjunk azon az úton, amin Jézus előttünk jár! Engedjük, hogy vezessen minket, hogy mi is azzá válhassunk, akivé Isten akar formálni minket, és mi is megláthassuk az Ő dicsőségét.