"Ő pedig gyolcsot vásárolt, levette őt, begöngyölte a gyolcsba, elhelyezte egy sziklába vágott sírboltba, és követ hengerített a sírbolt bejárata elé."(46)

Mit tegyünk, amikor már nem tudjuk mit tegyünk? Mindenki életében előbb utóbb felmerül ez a kérdés, még akkor is, ha nem biztos, hogy így fogalmazza meg. Mit tegyünk, amikor csalódás ért minket? Mit tegyünk, amikor igazságtalanság történt? Mit tegyünk, amikor reménytelenné válik a helyzet? Mit tegyünk, amikor meghal valaki, aki számunkra sokat jelentett? Mit tegyünk, amikor megölték az Isten egyszülött fiát? Amikor ilyen tragédia történik az életünkben, nincs erőnk vagy lélekjelenlétünk átgondolni, mit is kéne tenni. Éppen ezért azt tesszük, amit szoktunk.

Jézus halála után is ez történt. Jézus meghalt. Arimátiai József pedig, a nagytanács tekintélyes tagja, aki maga is várta az Isten országát, azt tette, amit ilyenkor tenni szokás. Gyölcsot vásárolt, elkérte Jézus testét, begöngyölte a gyölcsba, és elhelyezte egy sziklába vágott sírboltban,majd követ hengerített a bejárat elé. Arimátiai József eltemette Jézust. Azt tette, amit minden hithű zsidó embernek tennie kellett, mert Mózes törvényében ez a parancs is szerepel: “Ha valakit halálra ítélnek a vétkéért, és kivégzik, ha fára akasztod, ne maradjon holtteste éjjelre a fán. Temesd el még aznap, mert átkozott Isten előtt az akasztott ember. Ne tedd tisztátalanná földedet, amelyet Istened, az ÚR ad neked örökségül!” (5Mózes 21,22-23)

A választott nép életében irigylésre méltóan mély gyökerei vannak Isten igéjének, amelyek meghatározzák a szokásaikat is. Ezek a szokások tarthatnak meg minket akkor, amikor már nem tudjuk mit tegyünk, amikor már nem tudjuk hogyan tovább. Szélsőségesen, de nagyon megindítóan mutatja ezt be egy 2008-ban készült angol filmdráma, aminek a címe: Isten a vádlottak padján. Ebben a filmben a koncentrációs táborban lévő zsidók tárgyalást tartanak és perbe fogják Istent. Azzal vádolják, hogy hűtlen lett a szövetséghez, amelyet a népükkel kötött az ÚR. A tárgyalás eredményeképpen kijelentették, hogy Isten bűnös, mivel nem védte meg a zsidó népet a holokauszt borzalmaitól. Mindenki döbbenten vette ezt tudomásul, és valaki feltette a kérdést: mit lehet ilyenkor tenni? A válasz pedig egyetlen szó volt: imádkozzunk! Ilyen mélyreható szokásokkal lehet csak szembenézni a világ borzalmaival, kegyetlenségével, vagy Jézus Krisztus szenvedésével és kereszthalálával.

Mit szoktunk tenni, amikor nem tudjuk, mit tegyünk? Amit szoktunk. Éppen ezért fontos, hogy a szokásainkat úgy alakítsuk ki, hogy azok Isten igéjében gyökerezzenek, az Istennel való kapcsolatról szóljanak. Minekünk is szól a legnagyobb parancsolat: “Halld meg, Izráel: Az ÚR a mi Istenünk, egyedül az ÚR! Szeresd azért az URat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből! Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz! Kösd azokat jelként a kezedre, és legyenek fejdíszként a homlokodon; írd föl azokat házad ajtófélfáira és a kapuidra!” (5Mózes 6,4-9) Így alakítsunk mi is szokásainkon, hogy a legnehezebb helyzetekben is tudjuk, hogy mit kell tennünk.