„Látod ezeket a nagy épületeket? Nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának.” (2)

Folytatódik az ellentmondásos jézusi viselkedés. Ez a Krisztus egyszerűen nem tud megnyugodni… Tegnap egy özvegyasszony csekélyke adományát emelte a gazdagok busás hálaáldozata fölé, ma pedig impozáns épületek ellen emel vádat. Egy délutáni városnézés képe sejlik fel előttünk. A tanítványok megroppannak a templom grandiózus látványa előtt, szinte kibukik belőlük a mindent letaglózó csodálkozás hangja: „Mester, nézd, mekkora kövek és mekkora épületek!” Minden turista jól ismeri az érzést, amikor egy lenyűgöző látvány egyértelmű szépségét valami furcsa oknál fogva elkezdi magyarázni a mellette levőnek, aki természetesen szintén ugyanazt látja és ugyanazt érzi. Csakhogy a tanítványok számára – hithű zsidók lévén – a templom sokkal többet jelent valami építészeti mesterműnél: egész vallásuk lényegisége van ebben az épületben. Isten kézzelfogható és tapintható jelenlétét bizonyítja a templom. A helyet, ahol minden fontos dolog történik: az áldozatok, a szertartások, a megbocsájtás, a szövetség naponkénti megújulása. Egy zsidó számára a templom a biztonságot jelenti, minden az égvilágon összedőlhet, de a templom biztosíték arra, hogy Isten jelen van népe életében. Jézus szavai nemcsak ünneprontóak, de valójában már-már diabolikus feszültséget keltenek az emberben. Nem csak a zsidó kultúra és vallás évszázados emlékét támadja meg ezzel a félmondatával, hanem az ember bizonyosságát kezdi ki.

Anélkül, hogy túlzottan aktualizálni szeretném az üzenetet, ennyit azért érdemes észben tartanunk egyházként: az intézmények, a templomok, az épületek, a névtáblák, a nevekben szereplő „református” jelzők semmiféle garanciát nem jelentenek hosszútávon. Jézus apokaliptikus beszédének minden egyes mondata mutatja, hogy a háborúk, az üldöztetések, a „pusztító utálatosság” térnyerése az Isten népe minden földi, anyagi, tapintható valóságától megfoszthatja a hívő embert. A templomokat természeti katasztrófák és emberi hadakozások porrá zúzhatják. Az intézményeket az üldözések alatt egész egyszerűen elkobozhatják. Bizonyosságunk nem lehet abban, ami mozdítható kövekből épül. Bizonyosságunk abban lehet csak, aki halálával szétszaggatta a templomi kárpitot, és aki három nap alatt lerombolta az ember földi távlataiba vetett hamis biztonságérzetet, hogy a valódi hit és reménység zálogát adja nekünk feltámadásában. „Látod ezeket a nagy épületeket? Nem marad itt kő kövön.” Szerintem ez az ítélet valójában evangélium azok számára, akik érzik, hogy az impozáns épületek csínye milyen szépen elfedi az üresség kongását. Nem, Jézus nem tiltja az építkezést, de kérlelhetetlenül leleplezi a szólamokat, amiket régen és azóta is előszeretettel recitál a bizonyosság után vágyó ember: „Az Úr temploma, az Úr temploma, az Úr temploma van itt!” (Jer 7,4)