„…ő azonban szegénységéből mindent beledobott, amije csak volt, az egész vagyonát.” (Mk 12,44)

Megfigyelhető egy nagyon nyilvánvaló tendencia Jézus egész tanításában, mégpedig az, hogy az általunk igaznak vélt törvényeket totálisan feje tetejükre állítja az evangéliumi történetekben. Mutatja ez, hogy a menny logikája nem a mi logikánk, az Isten gondolatai nem a mi gondolataink, az Ő útjai nem a mi útjaink. Mégis, a mai evangéliumi jelenetben ugyan miért érne többet két apró fillér ahhoz képest, amit a tehetős emberek adtak? Én nem kételkedem abban, hogy ők is jó szívvel tették bele tetemes összegüket a perselybe. Egyikük felesége talán csak nemrég gyógyult meg, vagy a másiknak a nyáját elkerülte egy betegség, s ezek a derekas emberek így akarták kifejezni hálájukat a Magasságosnak. Amikor Krisztus Urunk a persellyel szemben pásztázza a tömeget, mégis ezt a szegény özvegyasszonyt állítja piadesztára, miközben a többi – feltételezzük: jó szándékú – adományozót a háttérbe tolja. A kifordított mennyei logika ebben a jelenetben nem a láthatóság, mérhetőség, számlálhatóság nagyon is jól ismert törvényei szerint ítéli meg az embert, hanem az indíték természetére hívja fel a figyelmet. Ez az asszony mindent beledobott. A keresztyénség programja áll itt előttünk. Mindent beledobni. Semmit meg nem tartani. Neki növekedni, nekünk kisebbnek lenni. Üres marékkal, üres zsebbel állni elé. Paradox: úgy leszünk valakivé, hogy semmivé válunk. Úgy szerzünk, hogy mindent odaadunk. Szegénnyé válni lelkileg, hogy megnyerjük azt, amit moly meg nem rághat és tolvaj el nem lophat. Nehéz. De minden más alternatíva csak látszatnyereséggel kecsegtet, és őszintén bevallva unalmas és kockázat nélküli. Éppen a jelenet előtti versekben olvasunk azokról, akik hosszú köntösökben tetszelegnek, a vendégségben az asztalfőkön pöffeszkednek és szeretik, ha az emberek elismerőleg bólintgatnak érkezésükre. Ez a korunkban is ünnepelt nárcisztikus mókuskerék hamar kiábrándítóvá válik azok számára is, akik még az imént tapsoltak a feltűnő jelenségnek. Az özvegyasszony totális önfeladása, „mindent beledobása” a hit törékeny bizalmának mélységes kockázata. Ha elfogadjuk, hogy kockázat nélkül nincs nyereség, akkor hatványozottan igaz ez az örök élet távlataiban. Mindig, minden napon választanunk kell. Választunk is.