„A tanítványok pedig elindultak, és hirdették az embereknek, hogy térjenek meg” (12.)

Dr. Martyn Lloyd Jones óta tudjuk, hogy az evangélium az nem jó tanács, hanem jó hír. Ha valaki így egyből nem érezné a különbséget a kettő között, akkor a legegyszerűbb úgy megkülönböztetni a kettőt, hogy a tanács, az arra vonatkozik, amit a jövőben tenni fogsz, vagy tenned kell. Míg a jó hír, az tudósítás egy megtörtént eseményről, aminek szükségszerűen lehet hatása az életedre, vagy akára jövődre is. Azért kell ezt a nagyon fontos dolgot tisztázni, mert alapvetően ez dönti el, hogy egyház vagyunk vagy nem, hogy gyülekezet vagyunk vagy valami mentor csoport, hogy a szószékeinkről Krisztust prédikáljuk, vagy csak valami kedves életvezetési tanácsadót játszunk. A Szentírás nem arról szól, amit én vagy te teszel vagy tenned kell, hanem arról a csodálatos dologról, amit Isten Jézus Krisztusban érted és értem tett. Ez az evangélium, és ezt kell prédikáljuk, ez az, amit

Jézus az övéire bíz. Nem szoktam kritizálni a bibliafordítók munkáját, de sokkal szerencsésebb lett volna, ha itt nem a tanítvány szót használják, hanem a feladathoz mérten az apostol kifejezést. Jézus összehívja a tizenkettőt, és elküldi őket, nem, mint tanítványokat, hanem mint apostolokat a világba, hogy hirdessék az evangéliumot. Maga az elküldés aktusa teszi a tanítványt apostollá, aki már nem egy nebuló, nem egy csendben figyelő, hanem az őt küldő erejével beszélő és cselekvő küldött és követ. Olyan valaki, aki küldetéséből fakadóan nem beszélhet másról, nem prédikálhat másról csak az evangéliumról, arról a jó hírről, ami képes a megtérés gyümölcsét teremni. A tanítvány ehhez a feladathoz kevés, ehhez apostol kell, aki komolyan veszi a küldetést, aki enged a küldő szavának és megy és cselekszi a küldő akaratát. Te tanácsokat adsz vagy viszed a jó hírt?