A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.
„…amikor hallott Jézusról, eljött, és a sokaságban hátulról
megérintette a ruháját, mert így gondolkodott: Ha megérintem akár csak
a ruháját is, meggyógyulok.” (27-28.)
A vallásos ember egyik legnagyobb és legnehezebb próbatétele az, amikor rá kell döbbenjen, hogy Jézus Krisztus nagyon nem olyan, mint amilyennek ő gondolja. Ez mindig fájó és nehéz helyzet, és nagyon kevesen vállalkoznak rá, hogy megharcoljanak vele és túllássanak önnön maguk képzelgésein. A vallásos rendszerek mindig megmondják, hogy ki van bent és ki van kint, és ki a mi kutyánk kölyke és ki nem, ki az, aki méltó és ki az, aki nem, hovatovább ki az, aki tiszta és ki az, aki csöppet sem. Az egész vallásos rendszer erre épít, miközben Jézus Krisztus egészen máshogy működik.
A farizeus rettegett attól a gondolattól, hogy tisztátalan lesz, éppen ezért zárt ki mindenkit, aki így vagy úgy, de tisztátalannak minősült. Ez az asszony betegsége miatt nem lehetett része az istentiszteleti közösségnek, nem lehetett része a gyülekezetnek, olyan volt, mint egy leprás, miközben a hite sokkal erősebb volt, mint a tisztátalanságtól rettegőknek. A farizeusoknak olyan Jézusa volt, akit a tisztátalan be tud mocskolni, legyen az a leprás, vagy a bűnös nő, vagy a halott kislány teste. Ennek a nőnek vagy éppen Jairusnak pedig olyan Krisztusa volt, aki képes megtisztítani bárkit. Az egyetlen Szent szentté teszi azt, aki vagy ami hozzáér és nem fordítva!
A mai vallásos közösségekből a legtöbbször sajnos – kicsiny kivételtől eltekintve – ez a félelem süt, mert egy általuk elképzelt Messiásuk van, akit védeni kell a bűnösöktől, a melegektől, a „libsiktől”, a mindenkitől is. Mi lenne akkor, ha az a bátorság áradna a közösségeinkből, amelyik egy olyan Messiást képes a világ elé élni, akit mindegy ki érint meg, mert nem a Messiás lesz tisztátalan, hanem az ember tisztulhat meg az érintés által? Vajon nem mi vagyunk-e azok, akik a kicsinyhitűségünkkel, a messiás-féltésünkkel elzárjuk a gyógyulás útját és lehetőségét?