Napi lelki táplálék

Mk 4, 35-41

Napi Ige – Hangóné Birtha Melinda

A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.

„Akkor ezt mondta nekik: Miért féltek ennyire? Miért nincs hitetek? ”(40)


Egy elveszítő, halálos veszedelemben szólal meg Jézus. Tombol a vihar és a hullámok átcsapnak az ember feje fölött. Természetes a félelem, emberileg. De nem akkor, amikor ott van mellettünk az ég és föld Ura. Ezért hangzik a kérdés akkor, és ma nekünk is. Miért féltek? Miért nincs hitetek? A tanítványok, akik Jézus közelében átéltek már számtalan csodát, hallották a tanítását most olyan helyzetbe kerülnek, amikor a veszélyhelyzet személyesen érinti őket. Itt most róluk van szó, az ő hitükről és rosszul vizsgáznak. Gyakorlott hajósok, akik talán átéltek már viharokat ezen a tavon, most mégis halálfélelmük van és Jézustól is számon kérik, hogy miért nem törődik velük. Hát eddig tartott a hit? Amikor verőfényes napon, sima víztükör várta a tanítványokat tudták ők maguktól is mit kell csinálni, Jézus nélkül is. De most kiáltanak. Mert itt már nincs más mentség. Jézus pedig akkor is, ma is hatalmas szavával csendre inti a háborgókat. Ma is ezért szól, hogy elvegye a félelmünket, és teljes hittel bízzuk az Ő hatalmára életünket.

Korábbi napok napi lelki táplálékai