„ Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember elvetette a magot a földbe….” (26)

Hát akkor hogy is van ez? Olyan sokat vekengünk manapság is azon a kérdésen, hogy ki mit csinál és mit nem csinál. Mit kellene még tenni az Isten országa ügyéért? Újabb és még újabb „módszerek” és rendezvények sorával próbáljuk azt a bizonyos magot erősíteni, hogy termésünk bőséges legyen. Aztán Jézus erre nézve is beavat bennünket a titkok titkába. A vetés a magvető feladata. Szórni, szüntelenül az Igét. Belegondoltam, ha a mai gyülekezeteket megkérdeznénk róla mit tartanak fontosnak az egyházban, mi lenne a válasz? Az Ige? A reformátorok megfogalmazták mik az igaz egyház ismertetőjegyei és első helyen áll az IGE hirdetése. Mert ez ad reményt a termésre. Az ember feladata és az Isten munkája között azonban nagyon határozottan látszik a különbség. Először is türelemre int ez a példázat. Engedjük, hogy gyökeret verjen az Ige és zöld sarjat hozzon a föld. Mi kell ehhez? Nem arra van szükség, hogy naponta vizsgáljuk hol is tart a vetés, hanem engedni kell, hogy az elvetett magot befogadja a termőtalaj. Időt kell adni, hogy megtörténjen a régi halála és kicsírázzon az új élet. Ebből még semmi nem látható, mégis itt kezdődhet el a növekedés. Aztán, ahogy Dsida Jenő Egyszerű vers a kegyelemről című versében olvassuk megértjük mi is, hogy nem úgy növekszik a vetés, ahogy mi akarjuk, hanem az Isten rendje szerint. „ …S egyszer csak maguktól gyűlnek az emberek, együgyű szavamtól sírásra fakadnak, ránéznem alig kell s a tűz is felszökken, - az Úr áll mögöttem.”