A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.
„Nektek megadatott az Isten országának titka, de a kívülvalóknak minden példázatokban adatik;” (11)
Tulajdonképpen egy nagyon kemény mondat ez. A magvető példázatának magyarázatát kérik Jézustól a tanítványok, mert nem értik. Jézus pedig felfedi előttük a titkot. Valahogy úgy, ahogyan Karinthy fogalmazza Előszó című versében.
„ Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt Nektek, kiket szerettem, Állván tátott szemmel, csodára várván. Amit nem mondhatok el senkinek, amit majd elmondok mindenkinek.”
Vagyis nem mindenkinek adatik meg, hogy értse, amiről Jézus beszél. Főképpen nem adatik meg, hogy megértse mit kínál az embernek Jézus, a Krisztus. Mi hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy olyan világos és egyértelmű amit Jézus mond és tesz, de itt éppen arra figyelmeztet, hogy rengeteg olyan akadály van az ember életében, ami nem engedi, hogy az Isten Igéje gyökeret verjen és gyümölcsöt teremjen az életünkben. Az evangélium határozottan elválasztja a Jézushoz közeledő embereket két csoportra. Vannak kívülvalók, akik nem lesznek Jézus követői. Ők azok a mindenre figyelők, a mindent megvizsgálók, a mindent megbírálók. Nem lesznek Jézus követői, mert hiányzik a szívükből az a bizalom, amivel elfogadnák Jézus Krisztus szeretetét. Ők nem értik meg a titkot. A másik csoport pedig, akiknek Jézus felfedi az Isten titkát, mert hit által tekinthetnek előre. Ők azok, akiknek betekintést enged abba az isteni tervbe, ami a megmentésünkre készült. Ők az örömhírre rácsodálkozók Igen, vannak, akik látván látnak és nem hisznek, hallván hallanak és nem értenek. De vannak, akiknek adatik az Ige teljessége, hogy hit által, kegyelemből, Jézus Krisztus érdeméért üdvözüljenek. Hová tartozunk?