Napi lelki táplálék

Márk 3, 31-35

Napi Ige – Hangóné Birtha Melinda

A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.

…kint megállva beküldtek hozzá, és hívatták őt.(31)


Milyen érdekes ez a kontraszt. Bent vannak azok, akik hallgatják Jézust, az idegenek. És a rokonok? Odakint megállnak. Bent egy gyülekezet, kint egy család. Ma sem ismeretlen ez a helyzet. Valaki elindul Jézus szavára, ott van mellette, bent van abban a közösségben, amelyik figyel rá, tanítvány lesz, szolgálatot bíz rá az Úr. De a család kívül áll. Kívülállóként figyel. A  közöttük lévő távolságot nem a kövekből épült falak jelentik, nem emiatt maradnak kívül, hanem azért, mert még nem látják csak a családtagot, aki közöttük élt, közülük jött,  de már nem velük egy úton jár. Kint  állnak és beküldenek hozzá. Gyere ki hozzánk! Azt várják, hogy Ő legyen az, aki visszatér hozzájuk. Hívatták Őt. Nem úgy hívták, mint azok, akik gyógyulást kérnek, akik esélyt látnak az életük megváltozására, az életük megváltására. Hanem úgy hívatták őt, mint aki tartozik nekik. Mint akik valamiféle előjogokat élveznek nála. Emberileg talán mi is így gondoljuk. A család mindennél előbbre való. De fordítsuk meg a helyzetet. Mikor élvezhet elsőbbséget a család a bentlévőkkel szemben? Ha nem hívatják, hanem várják. Ugyanazért, amiért mások. Gyógyulásért, megújult életért. Ezért mondja Jézus: az én családom az, aki elfogad engem. De végtelen türelemmel és szeretettel fordul az övéi felé. Tudjuk, hogy még élete utolsó leheletével is gondoskodik anyjáról, aki ott áll „kívül” a kereszt alatt, hogy érte üzenjen.

Ma arra hív az Ige, hogy ne maradjunk kívül, hanem mellé lépve, halljuk és értsük Őt.

Korábbi napok napi lelki táplálékai