Napi lelki táplálék

Mk 3: 22-30

Napi Ige – Bodáné Falucskai Ilona

A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.

„Bizony mondom nektek, hogy az emberek minden bűne meg fog bocsáttatni, még a káromlások is, bármennyi káromlást is szóljanak, de aki a Szentlelket káromolja, az nem nyer bocsánatot soha, hanem vétkes marad bűne miatt örökké. Mert azt mondták róla, hogy tisztátalan lélek van benne.” (28-30)


Mai igeszakaszunkban a Jeruzsálemből érkező írástudók Jézus munkáját és lelkületét minősítő véleményéről hallunk. Minősítenek, véleményeznek, kijelentenek, ítélnek. Ez egy olyan belső lelki habitust igényel, amely teljesen szembe megy Isten lényegével, Isten szeretetével. Kik is ezek az írástudók? A választott nép tanítói. Őket illette meg a törvény értelmezésének a fennhatósága. A társadalom széles körben tisztelte őket. Törvénykövető és odaszánt életük miatt rendkívül nagyra értékelték vallásos teljesítményüket. Az egyiptomi rabszolgaság elnyomása alól felszabadult és Isten élő kijelentését Mózesen keresztül kézben tartó nép tanítói viszont túllőttek a célon. Isten kijelentéséhez, törvényéhez emberi rendeléseket kezdtek hozzáfűzni, amelyeket vallásos igyekezetükben magasabb szintre emeltek Isten kijelentett Igéjénél is. Jézus ezért mondja, hogy az írástudók és a farizeusok igazsága nem elég ahhoz, hogy be- menjenek az Isten Országába. (Máté 23). A törvényt teljes alapossággal magyarázták és be is tartatták nagy szigorral, de képmutatásukkal, amely vallásos gőgjükből fakadt , szembe is mentek a törvény valódi tartalmával: Isten élő szeretetével és irgalmával. Ezek az emberek megfigyelik, minősítik, számonkérik, kioktatják és a főpapokkal és a farizeusokkal együtt keresztre is juttatják Jézust. Véleményük szerint Jézus Belzebubnak, az ördögök fejedelmének a lelkületével űzi ki az ördögöket. Mivel ők képviselik Isten törvényét, a Szent Istennek a kinyilatkoztatását, és mivel Jézus más, mint ők, ezért egyértelmű, hogy Jézusban más lélek van, Belzebub lelke. Bár ennek teljesen ellene mond mindaz, amit látnak és hallanak Jézus jelenlétében. Hiszen elismerik, hogy Jézus teljhatalommal tanít, ahogyan ők sohasem. Az ézsaiási próféciák is valósággá lettek, mer a sánták járnak, a vakok látnak, halottak támadnak fel és hirdetteti az Isten Országának örömhíre. Ez a Szentlélek elleni bűn, amit Jézus le is leplez: amikor az emberi szív eltökélten kitart az Istennel szembeni makacs ellenállásában, tudatosan megtagadja Jézustól mindazt, ami Őt megilleti. Ekkor a szív megkeményedik és már nem képes felismerni a Szentlélek bizonyságtételének igazságát, Jézus Krisztus megváltó áldozatát illetően. Ez a bűn nem azért van túl a megbocsátás lehetőségén, mintha Isten megbocsátó szeretete megerőtlenedett volna, vagy nem állna szándékában megbocsátani, hanem azért, mert az ember már nem képes felismerni a bűnt, ezért nem is kész elfogadni a megbocsátást. Ennek örökké való következményei vannak. A Szentlélek elleni bűn tehát szembefordulás a Szentlélek megszentelő, bűnöktől visszatartó, azokból kimenteni akaró tevékenységével. Isten nem tudja üdvözíteni azt, aki a szabad akaratát arra használja, hogy a megváltást, és magát a Megváltót is visszautasítja. „Ezért tudtotokra adom, hogy senki sem mondhatja: „Jézus átkozott”, aki Isten Lelke által szól, és senki sem mondhatja: „Jézus Úr”, csakis a Szentlélek által.” 1. Korinthus 12,3. Jézus a saját tanítványait is intette, amikor utolsó alkalommal ment fel Jeruzsálembe, Samárián keresztül, és a samaritánusok falujába be nem fogadott Jézus mellett, a samaritánusok ellenében, Jakab és János tüzet akart kérni, hogy megeméssze őket: „Jézus feléjük fordult, megdorgálta őket, és ezt mondta: Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek, mert az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem, hogy megmentse.”( Lukács 9,55-56). Ma minket is kérdez Jézus: mondd milyen lélek, milyen lelkület lakik benned? Isten Szentlelke vezérel, vagy a Gonosz lelke? Kérd ma és életed minden napján Isten Szentlelkének jelenlétét és vezetését az életedbe.

Korábbi napok napi lelki táplálékai