Napi lelki táplálék

Márk 2:13-17

Napi Ige – Bodáné Falucskai Ilona

A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.

„Amikor továbbment, meglátta Lévit, Alfeus fiát, aki a vámszedőhelyen ült, és így szólt hozzá: Kövess engem! Az pedig felkelt, és követte őt.” (14)


Kegyelmi ajándék, amikor valaki felismeri meglátogatása idejét, a rendelt időt, az alkalmas időt Istentől. Pszichológusok, pácienseik vizsgálati eredményei alapján azt figyelték meg, hogy az embereknek csupán elenyésző része képes a jelent megragadni, a jelenben élni. Sokan a múltban ragadtak. Múltbeli sérelmeik, traumáik töltik be mindennapjaikat és határozzák meg látásukat, érzelmi állapotukat, döntéseiket, Istennel és az emberekkel való kapcsolatukat. Vannak, akik annyira szeretnék elfelejteni a múltat, hogy a jövőbe sietnek előre és tele vannak tervekkel. Az nyugtatja meg őket, ha hátat fordítva a múltnak, jelentőséget nem tulajdonítva a jelennek, csak előre néznek. Lelkesedve terveket szőnek, amelyek sokszor tervek is maradnak, mert nem tudják megvalósítani a jelenben, mert a jelen értékes pillanatát elengedve akaratukkal, gondolataikkal, és érzelmeikkel a jövőben élnek. A jelen, a perc egy tört része, de valóságosan az él, aki jelen tud lenni itt és most, ma, 2023. április 24.-én, amikor az Úr Jézus szavait olvassuk, hogy Jézus továbbment Kapernaumból, ahol meggyógyított egy bénát, aki megragadta az Istentől számára rendelt alkalmas időt a gyógyulásra. Jézus tovább megy, és meglátta Lévit, az Alfeus fiát, a vámszedőhelyen ülni.

Amikor Jézus Lévire nézett, mindent tudott. A múltját, a jelenét a jövőjét. Téged és engem is így lát az Úr Jézus. Áldott legyen az Úr, hogy Ő látja és érti az életünket, aki Úrrá tud lenni a múltunkon, a jelen történésein és kezében tartja az eljövendő idő eseményeit is. Lévi ezzel az Úr Jézussal találkozik. Lévi múltja és jelene a pénzhez és a hatalomhoz van láncolva. Minden életeseménye, terve a pénzzel van kapcsolatban. Ez motiválja, boldogítja - szociológiai szakkifejezéssel élve ez Lévi célértéke -, amely minden más értéket és kapcsolatot rendez. S amikor ott, akkor Jézus meglátja és megszólítja, elhívja az Ő követésére, Lévi felismerve az Istentől számára rendelt alkalmas időt, megragadja azt. Elengedi a legnagyobb mennyei gazdagságért, Jézus Krisztusért a földi kincseket és követi Jézust.

Micsoda erő és hatalom van jelen Jézus szavában, amely ma téged is hív és szólít, igeolvasó testvérem. Mi tart fogva a múltadból, mi ragad magával a jövőbe, mi elöl menekülsz, miért fordulsz el Jézustól, amikor most téged néz, lát téged a magad valóságában. Miért halogatod a döntést, hogy felállj a múltadból, a bűneidből, a csalódásaidból, a megkötözöttségeidből, és elindulj most Jézus után. Lévi neve azt jelenti, hogy ragaszkodó.

Gondolkozzunk ma el azon, hogy mi, az élet milyen asztalai mögött töltjük a mindennapjainkat. A helyünkön vagyunk, vagy várakozunk arra, hogy életünk vize megmozduljon, hogy végre történjen velünk valami nagyszerű? Hallod Jézus hívó szavát a lelkedben? Indulj el és ragadd meg a ma számodra elkészített kegyelmet. Lévi, más néven Máté, az Úr Jézus tanítványa lett, Isten ajándékaként evangéliumot írt és követte Jézust. Így ragadta meg Isten jelenlétében a számára elkészített kegyelmet a vérfolyásos asszony, a bethesdai beteg, a samáriai asszony, a keresztfán, Jézus mellett szenvedő lator. Így jön el Jézus, Tamáshoz nyolc nap múlva, a tanítványok közösségébe, hogy még egyszer Tamásnak is felkínálja a megtérés, az örök élet kegyelmi ajándékát. Jézus, Tamás nyolc nappal azelőtti szavait idézi, szembesíti a múltjával a kételkedésével a fájdalmával, de Jézussal a jelenben lehet élő találkozásunk, amikor felkeres, amikor meglátogat, mint éppen most téged és engem. Az ige ma arra buzdít minket: ”Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket.” (Zsidók 3,15).

A Mester itt van és hív téged! Ismerd fel meglátogatásod kegyelmi idejét.

Korábbi napok napi lelki táplálékai