Néhány nap múlva ismét elment Kapernaumba, és elterjedt a híre, hogy otthon van. Erre olyan sokan gyűltek össze, hogy még az ajtó előtt sem volt hely; ő pedig hirdette nekik az igét. Oda akartak hozzá menni egy bénával, akit négyen vittek. De mivel a sokaság miatt nem vihették őt hozzá, megbontották a tetőt ott, ahol ő volt, és a résen át leeresztették az ágyat, amelyen a béna feküdt. Jézus pedig látva a hitüket, így szólt a bénához: Fiam, megbocsáttattak a te bűneid. Ott ültek néhányan az írástudók közül, és így tanakodtak szívükben: Hogyan beszélhet ez így? Istent káromolja! Ki bocsáthat meg bűnöket az egy Istenen kívül? Jézus lelkében azonnal felismerte, hogy így tanakodnak magukban, és ezt mondta nekik: Miért tanakodtok így szívetekben? Melyik a könnyebb? Azt mondani a bénának, hogy megbocsáttattak a te bűneid, vagy azt mondani, kelj fel, vedd az ágyadat és járj? Azért pedig, hogy megtudjátok, az Emberfiának van hatalma bűnöket megbocsátani a földön – így szólt a bénához: Neked mondom, kelj fel, vedd az ágyadat, és menj haza! Az pedig felkelt, azonnal felvette az ágyát, és kiment mindenki szeme láttára; úgyhogy ámulatba estek mind, dicsőítették Istent, és ezt mondták: Ilyet még sohasem láttunk! (1-12)

Márk evangéliumának második részében olyan történetek vannak, amelyekhez teológiai viták is kapcsolódnak. Ebben a részben már megjelennek az írástudók, a farizeusok, a kritikusok, akik nem nézték jó szemmel Jézus tevékenységét, belekötöttek tetteibe és szavaiba. A törvényeskedők álláspontja egy-egy kérdésben merőben eltért attól, amit Jézus eléjük tárt. Ez a történet, ami a béna meggyógyításáról szól, a bűnbocsánat kérdését állítja a vita középpontjába.

Az írástudók vallották, hogy a bűnöket egyedül Isten bocsáthatja meg. Amikor Jézus azt mondta a bénának, hogy „Fiam, megbocsáttattak a te bűneid.” – ez az ő szemükben istenkáromlásnak minősült. A másik korabeli zsidó felfogás szerint pedig a betegség a beteg (vagy felmenői) valamely bűnének a következménye. Jézus látta szívükben mindezeket a gondolatokat, és ezeknek a talaján bizonyította számukra, hogy Ő isteni teljhatalommal szól és cselekszik.

Először nem gyógyít, hanem kijelent: „megbocsátattak a te bűneid”. Erre háborodnak fel az írástudók. Istennek képzeli magát? Semmi alapja sincs, hogy ilyeneket mondjon! Ez istenkáromló, elszálló beszéd csupán! Hogyan is lenne ez a béna bűnbocsánatot nyert ember, hiszen látszik, hogy betegsége által bűnei büntetését hordozza! Jézus pontosan ezt a reakciót várta tőlük, hogy így bizonyítsa, az Ő szava, Igéje igaz. Ti azt gondoljátok, hogy a levegőbe beszélek? Azt gondoljátok, hogy mondani mindent lehet, de a bénaság a bizonyíték, hogy ezek csak szavak. Akkor tessék: „kelj fel, vedd az ágyadat, és menj haza.” „Az pedig felkelt, azonnal felvette az ágyát, és kiment.” A béna járt, meggyógyult, és ez csak úgy lehet, csak úgy szűnhetett meg a betegsége az írástudók gondolkodása szerint, ha bűnbocsánatot nyert. Bűnbocsánatot pedig csak Isten adhat. Íme a bizonyíték nektek, hogy az Emberfiának (Jézus Krisztusnak) van hatalma megbocsátani a bűnöket a földön.

Így értsük meg ezt az Igeszakaszt. Számomra három fontos dolgot mindenképpen üzen, ezt szeretném elmondani. Az egyik, hogy a kritikusok, a fanyalgók, a gúnyolódók ma is kétségbe vonják a krisztusi szót, az Igét és annak igazságát. Nincs ebben semmi új. Ebből a történetből kiderül, amennyiben ott, akkor nem lett volna a „hogy megtudjátok” csodája, Jézus szava akkor is igaz, akkor is hiteles.

A másik, hogy mit jelent a bűnbocsánat ajándéka, amit Ő a golgotai kereszten szerzett meg mindazoknak, akik benne hisznek. Helyreállítást, új életet. A béna járt ismét. Szabadságot kapott. Ágyának, bénaságának korlátai közé szorítva tengődött, de azáltal, hogy Jézustól bűnbocsánatot nyert, megszabadult megkötözöttségétől. Így nyerünk mi is szabadságot tehetetlen bénultságunkból, bűneink és önző életünk determináltságából.

Harmadszor pedig álljon előttünk az a négy ember, akik odavitték Jézushoz azt a beteget minden akadályon át. „Jézus pedig látva a hitüket”, bűnbocsánatban részesítette és meggyógyította a bénát.

Ez a magatartás, ez a lelkület nem csak a másokon való segítségnek, a másokért való munkálkodás felemelő érzésének és gyümölcseinek a példája, hanem a másokért való imádságnak is. Amikor könyörgéseimben emelem oda a másikat Krisztus elé. Amikor a bennem lévő hit és szeretet nem „magánügy”, hanem hordozza, Jézus elé segíti, rábízza a másik embert is.