A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.
Estefelé pedig, amikor lement a nap, hozzávittek minden beteget és megszállottat; és az egész város összegyűlt az ajtó előtt. Sokakat meggyógyított, akik különféle betegségekben sínylődtek, sok ördögöt is kiűzött, és nem engedte megszólalni az ördögöket, mivel azok ismerték őt. Nagyon korán, amikor még sötét volt, felkelt, és félrevonult egy lakatlan helyre, és ott imádkozott. Simon és a vele levők azonban utánasiettek, és amikor megtalálták, így szóltak hozzá: Mindenki téged keres. Ő pedig ezt mondta nekik: Menjünk máshova, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az igét, mert ezért jöttem. És elment Galilea-szerte a zsinagógáikba, hirdette az igét, és kiűzte az ördögöket. (32-39)
Ezzel a szakasszal zárul az a mozgalmas kapernaumi nap. Estére már az egész város összegyűlt, hozták a betegeket Jézushoz, ő gyógyított és kiűzte a gonosz lelkeket. Jézus hatalma ellenállhatatlanul áradt ki. Egyetlen dolog kellett, hogy gyógyuljanak életek, testek-lelkek: az, hogy találkozzanak vele. Ma sem lehet e nélkül. Nem lehet anélkül, hogy Őt válaszd, hogy Nála keress gyógyulást, hogy megállj előtte, hogy vidd elé az életed minden nyomorúságával, minden vétkeddel, szeretetlenségeddel, minden fájdalmaddal. Nem lehet anélkül, hogy ne hidd: elveszett vagy e találkozás nélkül. Ő nem valami nélkülözhető pluszt ad, Ő életet ad, Ő örök életet ad.
„Mindenki téged keres.” – mondták neki másnap reggel a tanítványok, mikor Jézus elvonult imádkozni. Az előző nap csodái után mindenki látni akarta Őt. Mindenki gyógyulni akart. Mindenki tanúja akart lenni az elképzelhetetlennek, a betegségektől való szabadulásnak, az ördögűzéseknek. Az az érzése az olvasónak, mintha elmentek volna az események a látványosság irányába, a szenzáció irányába. Mit felel minderre Jézus? „Menjünk máshova, hogy ott is hirdessem az Igét.” Nem azt mondja, hogy ott is gyógyítsam a betegeket, hanem azt, „hogy ott is hirdessem az Igét.” Számára mindaz, ami történik, nem más, mint Isten szavának megjelenése a világban. Mert maga ez a szó, az Ige, ennek hatalma elvégez mindent, amire az embereknek szüksége van. Mert a testté lett Ige elvégzett mindent, amire az embereknek szüksége van.
A „higgyetek az evangéliumban” útja ez. De elég-e ez a csodaváró életeknek? A bizonyítékot keresőknek? Az „add Uram, de azonnal!” türelmetleneinek? Hit nélkül nem elég. Érdekes Márk evangéliumának bizonyságtétele. Jézus, miután bevonult Jeruzsálembe, már nem tett csodát. A nagy virágvasárnapi elvárásokat nem követték Jeruzsálemben gyógyítások, szabadítások, ördögűzések. Egyetlen jelképes üzenetet közvetítő ilyen tette volt mindössze Jézusnak, egy fügefa elszárítása. Tudjuk, hogy a virágvasárnapi „hozsánnából” pár nap alatt „feszítsd meg” lett…
Pál apostol ezt mondja: „…tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket.” (1Kor 1,21) Az Ige ma is szól. Ma is ott van mögötte az az isteni hatalom, amit Krisztus megmutatott. Az Ige nyomán ma is van találkozás Jézussal. Ma is van ennek nyomán meggyógyult élet. Hitben elnyert élet és örök élet. Hogy ez hordoz-e olyanféle csodákat is a te életedben vagy az én életemben, mint amilyenek megtöltötték azt a kapernaumi napot, azt egyedül Istennek kegyelme dönti el. De a legnagyobbat hordozza! Az értünk született, meghalt és feltámadott Krisztussal való örök közösséget.