"Ezután elmentek Kapernaumba. Szombaton pedig azonnal a zsinagógába ment, és tanított. Álmélkodtak a tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. Éppen ott volt a zsinagógájukban egy tisztátalan lélektől megszállott ember, aki így kiáltott fel: Mi közünk hozzád, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom rólad, ki vagy: az Isten Szentje. Jézus ráparancsolt: Némulj el, és menj ki belőle! A tisztátalan lélek pedig megrázta azt az embert, és hangos kiáltással kiment belőle. Mindnyájan annyira megdöbbentek, hogy ezt kérdezgették egymástól: Milyen új tanítás ez? Hatalommal parancsol a tisztátalan lelkeknek, és azok engedelmeskednek neki. És gyorsan elterjedt a híre mindenfelé Galilea egész környékén."

Jézus első csodatételével találkozunk itt Márk evangéliumában. Meggyógyít egy tisztátalan lélektől megszállt embert. A történet egyik kulcsszava a hatalom. Ez az isteni hatalom megnyilvánul Jézus szavai nyomán (22. vers) és megnyilvánul Jézus csodatétele nyomán (27. vers). Az írásmagyarázat foglalkozik egy-egy jézusi csodatétel leírásának vázlatával is, azokkal az állandó elemekkel, amelyek részei az olyan evangéliumi elbeszéléseknek, amelyek Jézus gyógyításait, ördögűzéseit, csodáit tárják elénk. Nagyon beszédes lehet ennek a vizsgálata.

Most csupán két dolgot említsünk meg ezzel kapcsolatban. Az egyik az, hogy ezeknek az elbeszéléseknek állandó eleme a sokaság, a tanúk reakciója. Amit kivált belőlük az, hogy látták Jézus csodálatos hatalmát. Ez általában a döbbenetet, az álmélkodást, a csodálkozást takarja. A megtapasztalt, látott, átélt csodát jelzi ez a reakció. Nézzük meg, hogy Jézus szavai, tanítása ugyanazt váltja ki az emberekből (22. vers: álmélkodtak), mint maga a csoda (27. vers: megdöbbentek). Már maga Krisztusnak a szava hordozza és megmutatja isteni teljhatalmát. Ez Márk evangéliumának bizonyságtétele Jézusról. Szava teremtő, helyreállító szó, szavai által is Úr az életen, betegségen, gonosz hatalmakon, a természet erőin. Így mutatja be őt az evangélium.

A másik beszédes megfigyelésünk pedig lehet az, hogy amikor az ószövetség prófétái tesznek csodát, amikor általuk cselekszik az Isten, ott szinte mindig kapcsolódik hozzá egy jelképes cselekedet. Jézusnál alig. Itt sem. Maga a szó, az Ige, az, amit Jézus kimond, elég a csodához. Mint egykor az Úr teremtő szava alkotott olyan világot, amiről ”látta Isten, hogy ez jó.” Mi sokszor a megélt csodákra, az Úrtól elkért nagy változásukra várunk, mintha ez lenne számunkra csak az igazi jele Isten szeretetének. Igénk azt üzeni: már maga Krisztus szava is csoda és hatalom. Már maga Megváltónk szava is életet megváltoztató erő. És mi hallhatjuk, olvashatjuk ezt a szót. Ez a szó megszólít minket.

A tisztátalan, gonosz lélek által megszállt ember ott volt a kapernaumi zsinagógában, amikor Jézus bement. Amikor Jézus megjelent ott, az felkiáltott. Amikor Krisztus megjelenik, akkor az Isten ellenes hatalmak nem férnek a bőrükben. Kiabálnak, támadnak, hangoskodnak. Mint itt. Tesz egy szánalmas ellentámadást a gonosz lélek, Jézus nevét mondja ki: az Isten Szentje. Valakit a nevén szólítani, valakinek ismerni a nevét – abban a korban azt is jelentette, hogy ismerni azt az embert, sőt, hatalommal bírni felette. De itt, és mindig, az igazi hatalom Jézusé. Erről vall az Ige. Jézusé, aki szavával kiűzi a tisztátalan lelket, és megmenti az embert.

Az Ő hatalma legyen az egyetlen, amiben hiszünk, amely előtt leborulunk. Csak az értünk meghalt és feltámadott Krisztus menthet meg minket is. „Jöjj, királyom, Jézusom! Szívem, íme, megnyitom. A gonosztól óvj Te meg, meg ne rontson engemet.” (726. dicséret)