"Miután Jánost fogságba vetették, elment Jézus Galileába, és így hirdette az Isten evangéliumát: Beteljesedett az idő, és elközelített az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!" (14-15)

Márk evangéliumának bevezető szakasza ezekkel a versekkel ér véget. A szentíró úgy tárja elénk a történéseket, hogy az ószövetségi próféciák beteljesednek Keresztelő Jánosban, János próféciája pedig beteljesedik Jézus Krisztusban. Isten igazsága megvalósul. Elérkezett az a korszak, amit már a Jézusban kapott kijelentések és ígéretek határoznak meg. A mi életünk korszaka is ez. A Biblia kinyilatkoztatásában az idő nagy egységeit nem évezredekben mérik, hanem az ígéretek és beteljesedések szakaszolják a teremtett világ történetét.

Jézus itt szólal meg először az evangéliumban. Itt kezdi meg aktív messiási működését. A 15. vers summáriuma, mintegy összesűrített programbeszéd áll előttünk. Az eredeti szövegben perfektumi (befejezett) igealakok szerepelnek: beteljesedett, elközelített, amelyek a Krisztussal elérkezett új korszak megkérdőjelezhetetlen bizonyosságát hirdetik. Krisztus első evangéliumi mondata – mint ilyen – különös hangsúllyal bír az olvasó számára. Nem véletlen, hogy ezt az Igét olvashatjuk pár hónapja Miskolcon, a belvárosi református templomra kihelyezett két tábla egyikén.

Két szó vonatkozik speciálisan azokra, akiket megszólít az Úr. Két jézusi felszólítás: térjetek meg és higgyetek! Ezek nélkül nem lehetünk részesei Isten országának. Az új korszak attól függetlenül valóság, hogy mi eleget teszünk-e ennek vagy sem. De az evangélium arról szól a továbbiakban, hogy mit is jelent megtérés és hit által Jézushoz tartozni, Isten országának javaiban részesülni. Mit jelent? Bűnbocsánatot nyerni, gyógyulni, szeretni, erőt kapni, látni. „Istennel járni, lakozni, szent élettel illatozni, igaz hitben nem habozni…” (265. dicséret)

A megtérés azt jelenti, hogy megváltozik a gondolkodásmódom. Meglátom, hogy Jézus nélkül célt tévesztett (bűnös) módon gondolkodtam önmagamról, másokról, a világról, az életről. Azt a régit meghatározta az egó, az önérdek, az önzés, még ha le is volt öntve valamiféle filantróp mázzal, ami magasabbra volt hivatott emelni másoknál. És meghatározta az utolsó perc elkerülhetetlen és félelmetes látása. A megtérés nyomán – elfordulva a régitől - azt a célt látom meg és találom meg, amit nekem szánt Isten. Megtalálom az utat is, amelyen járnom kell, és azt is, hogy hogyan. Jézus az út. Az origo pedig nem én leszek már, hanem Ő.

Hinni az evangéliumban (örömhírben) pedig azt jelenti, hogy rábízom magam Jézus Krisztusra, akiről bizonyságot tesz az Írás. Rábízom magam arra az érdemtelenül kapott szeretetre és kegyelemre, hogy Ő életét adta azért, hogy én bocsánatot nyerjek arra a régire, ami miatt elvesztem volna. Hinni és bízni Benne, aki megkeresett, megszólított, megváltott, aki velem van, mellettem van most is, és az elkerülhetetlen utolsó földi perc után is.