A személyesség jelentősége

„Köszönt titeket Arisztarkhosz…” (10.)

Hadd osszak meg először valami személyeset a Kedves Olvasóval: ma van a névnapom. Nem tulajdonítok ennek különösebb jelentőséget, nem szervezek Tibor napi összejövetelt családtagok és barátok számára, de az igét olvasva átsuhant az agyamon, hogy talán kellene. Mert bármi jó ürügy lehet a személyes kapcsolatok ápolására, erősítésére, ünneplésére. A régi típusú névnapozások gátlástalan tivornyákká fajultak olykor, pedig kulturált és keresztyéni módon a egymás meglátogatásának, találkozásoknak, beszélgetéseknek az alkalmai is lehettek volna vagy lehetnének a mai elszemélytelenedő világunkban is. És sajnos nem csak a világ, hanem az egyház is az elszemélytelenedés útját járja: sok tekintetben nem jelent mély, szoros, örömöt és szeretetet adó közösséget a tagok számára a gyülekezethez tartozás. Az odafigyelés egymásra, az egymás iránti megbecsülésünk kifejezése korunkra rövid facebook üzenetek küldésére korlátozódik, vagyis kimondhatatlanul felszínes digitális tevékenységgé silányult.

A kolosséi levél utolsó fejezetének a második felében Pál apostol személyes üzeneteit és üdvözléseket olvashatjuk. Összesen tizenegy személyt nevez meg az apostol ennek a rövid levélnek a végén, akikkel és némelyeknek a családjával, háznépével is szorosabb, személyes kapcsolatban volt. Nagyon érdekes ez, ahogy Pállal együtt ez a szám pontosan 12. Az Úr Jézus nem véletlenül egy ilyen létszámú belső kört, szoros tanítványi közösséget épített fel: ez a létszám még lehetővé teszi a személyességet és a változatosságot is. A mai kor gyülekezeti kiscsoportjaira nézve is ezt a létszámot igyekszünk szem előtt tartani pl. Noszvajon, hogy a személyes figyelem, egymás számontartása megvalósulhasson.

A mai kérdés, amit feltesz nekünk az élő Isten az igén keresztül: van-e 11 olyan ember a gyülekezetemben, akivel személyes kapcsolatot ápolok? Akit komolyan számon tartok, akinek ismerem az örömeit és a fájdalmait, és viszonylag naprakész vagyok az élete éppen zajló eseményeit illetőleg? Akikért hált adok és akik hálát adnak értem? Akikért imádkozom, és akik szintén tudják, hogy mit kérjenek Istentől számomra? Van-e a gyülekezetemen belül egy olyan kisebb közösségem, amelyik rendszeresen találkozik és megosztja egymással a gondolatait, érzéseit, látásait, amiket Istentől kap? Akikkel együtt tanulmányozhatom az Igét, akikkel beszélgethetek róla, akikkel együtt imaközösségben odafordulhatok a Mennyei Atyánkhoz?

Lenkey István lelkipásztor írja a Református Bibliaolvasó Kalauzunk mai magyarázatában: „A keresztyénség egy nagy család, Isten családja…Pál jól ismeri keresztyén testvéreit. Szereti és köszönti őket, tud az életükről, mondanivalója van számukra, és várja a velük való találkozást.” Mindannyian vágyunk ezekre a szeretetkapcsolatokra, sőt, egyszerűen szükségünk van rájuk a keresztyén életünket élve, mert annak lényegétől elválaszthatatlanok. Kérjük Istentől, hogy keresztyén közösség ne formális, ne jelképes, hanem valóságos legyen az életünkben. Ámen.