Szolgálataink: imádság és hitvallás

„Az imádkozásban és a hálaadásban legyetek kitartóak és éberek!” (2) A kolosséi levél utolsó fejezetének kezdetén Pál a záró rendelkezéseit írja meg a gyülekezetnek: imádkozzanak és vallják meg a hitüket, vagy ahogyan Lenkey István lelkipásztor fogalmaz a Református Bibliaolvasó Kalauzunk vonatkozó magyarázatában: „Isten Igéjét kell hirdetnünk, ezáltal az embereket a Feltámadotthoz elvezetni.” Nemcsak a lelkipásztorokra, a főállású igehirdetőkre vonatkozik ez, hanem minden hívőre: szükséges megtanulnunk, gyakorolnunk egyszerű szavakkal, jó értelemben a magunk módján megvallani a hitünket, bizonyságot tenni arról, hogy Jézusban hiszünk, hozzá tartozzunk. Nem tolakodó, kínos, erőltetett módon, hanem könnyedén, természetesen is megemlíthetjük azt, hogy pl. vasárnap templomban voltunk. Különösen ha rákérdez valaki. És rákérdez, ha mi rákérdezünk, pl. egy munkahelyen egy kollégához fordulva, hogy „Hogy telt a hétvégéd?” Ha Isten megadja, és elég illemtudó, ő vissza fog kérdezni, hogy „És a tied?” És ekkor már akár meg is említhetjük, hogy „ja, és templomban is voltam. Mint minden vasárnap.” „Komolyan? Ezt nem gondoltom volna rólad. Mert egyébként értelmesnek tűnsz. Elmondod, miért mész templomba?” „Ez egy érdekes történet. Úgy kezdődött, hogy…”

Sok ilyen párbeszédre lenne szükség a mi korunkban is. Hogyan történnek meg ezek a csodák? Úgy, hogy imádkozunk értük. Hogy legyen lélekjelenlétünk és Lélek-jelenlétünk, és legyen nyitottságunk, vagyis érdeklődéssel és figyelemmel forduljunk a mellénk sodródó ember felé. Ez pedig leginkább úgy lehetséges, hogy a saját belső viharainkkal, zúgolódásunkkal, rendezetlenségeinkkel egyénileg és közösségeben is Isten jelenlétében töltünk időt. Kérjük tőle és hagyjuk Neki, hogy megnyugtasson, kibékítsen Magával s magunkkal (Ahogyan Ady Endre írja Imádság háború után c. versében: „Békíts ki Magaddal s magammal, Hiszen Te vagy a Béke.”), és betöltsön az Ő örömével és derűjével. Az ignáci lelki gyakorlat nekünk, reformátusoknak is segítség lehet ebben, amibe pl. a Barnabás csoport protestáns munkatársai be tudnak vezetni minket. A csendben, a valóban odaszánt idő során van lehetőségünk szemlélődésre, melynek során meglátjuk az életünk áldásait, értékeit, és tudunk mélyen hálát adni Isten kegyelméért az életünkben. A hálaadás az életminőségünket javítja óriási mértékben, mert segít nekünk abban, hogy rátekintsünk az életünk jó területeire, és felül emelkedhessünk a zsigeri érzelmi folyamatainkon, amelyekbe bezárva azon témák körül forgunk, hogy mi hiányzik, mi nem jó, mi a probléma, stb. Különösen hangsúlyos emiatt, hogy a levél végén imádságra és hálaadásra hív minket az apostol, és rajta keresztül az élő Isten. Kérjünk kitartást ehhez, hiszen könnyű ellankadni az imádkozásban. És kérjük, hogy a hitvalló megszólalásink ne ízetlenek vagy életidegenek, hanem a mai ember számára befogadhatóak és hívogatóak lehessenek, hangozzanak akár szószékekről, akár a hétköznapok különböző helyszínein. A Szentháromság Isten segítsen ebben minket!